Lehet már említettem, (lusta vagyok visszaolvasni) tagja vagyok egy közösségi oldalnak, egy szerepjátékos oldalnak, amely egy varázslatos világban zajlik, ahova menekülhetek, ha nem akarok foglalkozni életem apró-cseprő gondjaival.
Volt egy találkozó Pesten. Az utolsó pillanatig kétséges volt, hogy elmehetek-e vagy sem (igen 22évesen még engedélyt kell kérnem xD), akkor még nem estem kétségbe, most már tudom, hogy sokat vesztettem volna, ha kihagyom. Az a maroknyi ember, aki mégis soknak számított abban a viszonylatban, nagyon feldobott tegnap este.
Sok olyan embert ismertem meg itt a fórumon, akikkel nagyon jó beszélgetni és érdekesek a számomra. Nem tudom hogy írhatnám ezt le, a barát szó talán túl erős, mivel még sosem találkoztam velük személyesen mégis akadnak olyanok, akikkel most az első személyes találkozás annyira természetesnek hatott. Reggel akadt még egy csomó dolgom, el kellett mennem anyához a hálózsákomért aztán egy szép kis gyaloglás a buszállomásra. Egy kicsit izgultam, mert ott kellett találkoznom két másik fórumossal, akik közül csak az egyikkel beszéltem eddig. Egy keveset. Adél, és Mandika. Féltem, hogy nem fogom felismerni őket, de mindkét lány mondhatni nem tudna elveszni a tömegben. Adél 182 centi és, ami azért önmagában elég ahhoz, hogy észre vegye az ember. Arra számítottam, hogy majd kóvályogok egy sort és akkor talán észre veszem őket. Az eleje kicsit döcögős volt. Nem voltam zavarban, de nem tudtam mit is mondjak. Az úton mivel nem egymás mellett ültünk nem sok szó esett csak addig míg 10-kor el nem indult a busz. Mennyivel jobb lett volna vonattal, de a MÁV és az ő sztrájkjuk...
1 óra után pár perccel megérkeztünk Pestre a Stadionokhoz, onnan pedig metróval át a délihez. Szóval olyan Fél kettő körül meg is érkeztünk a gyülekező helyre, amivel nem lett volna baj, ha a találkozó nem 3-ra lett volna megbeszélve. Átmentünk a szemben lévő üzletekhez egy kicsit, mert Adélnak fénymásoló kellett... volna. És, ha az a volna nem lett volna, akkor most le lenne neki fénymásolva, amit le akart fénymásolni. A lényeg változatlan, kábé 3/4ed óra múlva befutott a "második" bálozó (vegyük úgy, hogy mi hárman voltunk az elsők) Hidoi személyében. Talán nagyon riasztóak voltunk, mert csak odaköszönt, aztán egy kicsit arrébb húzódott. Tovább álldogáltunk, amikor úgy döntöttem, hogy megeszem a másodk szendvicsem. Nos ez mindenkit hidegen hagyott kivéve az állomáson ténfergő éhes galambokat. A sztrájk miatt ugyebár nem nagyon volt akinek az eldobott szendvicsét vagy ilyesmilyét bekajálják. Ezzel sem lett volna baj, ha nem lenne halálfélelmem a dagadt éhes galamboktól. Elkezdtem oldalazni, de azok a kis gátlástalan dögök nem zavartatták magukat jöttek utánam és várták a morzsáimat. De jött Hidoi és volt olyan kedves és magához édesgette őket.
Aztán szépen sorban beestek a többiek. Nem tudnám megmondani ezek után sorrendben kik érkeztek. De jött Lucius, Rafael, Alexa, Viko, Anne-May, Greg, Urinore, Heni, Melissa, Buri és még sokan mások. És Persze Nic. A karakterem legjobb barátnője, akivel én magam is igen jó kapcsolatba kerültem. Olyan fura volt, vagyis épp ez az, hogy nem volt az, mivel olyan volt, mintha egy régi kedves ismerősömmel találkoztam volna újra. Tök jól esett, hogy mindenki máson átnézve én voltam az első, akihez odaszaladt és átölelt. Legalábbis a várakozó tömegben, mert biztosan megölelgette még Rafit is.
3 után még mindig vártunk, majd végre elindultunk. Egy kis patália a buszon, mert egy idegbeteg állat nem tudta melyik buszra szállt. Végre aztán a suliban voltunk. Egy kis bemelegítő játék után aztán átvonultunk az aulába, ahol zajlottak az események. Voltak jó játékok, és ha nem lennék ennyire gátlásos a nagyközönség előtt én is szívesen beálltam volna a szereplős játékokba, de így csak kanalaztam, meg gyilkosoztam.
Jó rész volt az is, mikor a Kavics kórus összeállt, jókat nevettem. De mint minden jónak ennek is vége szakadt, mikor már nagyon beálmosodtam, így el is mentünk Niccel aludni. Ez sem ment simán, még egy jó darabig nem aludtunk, Greg még csikolta a talpam a sajátjával, persze egymásnak lábbal aludtunk csak. Az én matractársam Nic volt természetesen.
Nagyon jól éreztem magam, mégis felemás érzésekkel jöttem el.
És nem kell félreérteni nem azért vannak felemás érzéseim, mert nem éreztem volna jól magam. Épp ellenkezőleg... csak keveslem az időt, így nem tudtam sok mindenkit megismerni. Pedig sok mindenkire, sőt tulajdonképpen minden ott levőre kíváncsi lettem volna, de a sok élvezetes játék mellett kevés volt a lehetőség ismerkedni.
És bár talán sokan a megismertek közül nem is olvassák a blogomat én köszönöm mindenkinek, mert iszonyat jól éreztem magam sajnálom, hogy a személyiségem magam a játékok nagy részéből nem vettem ki a részem.
Ami még izgalmas volt az a hazaút volt. A Stadionoknál négyen indultunk a buszállomásra. Adél, Lucius, Naras és én. Azt kell mondjam ez is egy külön kis izgalmas fejezete volt a hétvégének. A déli busszal terveztük hazajönni. Az első ledöbb az állomásra érkezéskor jött. Két kocsiállásból indultak a buszok. Ezzel nincs semmi baj, de annyian voltak, hogy már indulás előtt háromnegyed órával biztosra vettük, hogy ez a busz bizony elment, aminek nem örültünk volna, mivel a következő busz háromkor indult. Amint beálltak a járgányok a tömeg az addigi sorbanállásból átrendeződött tolongásba. Óvatosba, de furakodtunk és a legokosabban kijátszva a dolgokat Lucius meg én közösen vettük meg a jegyet. Sajna mivel már alig maradt hely nem tudtunk egymás mellé ülni. Legalábbis elsőre ez volt a szitu. De Lucius volt olyan bátor és megkérdezte az egyik nőt, hogy nem ülne-e át a mögötte ülő pasi mellé, hogy mi egymás mellett ülhessünk. És hihetetlen, de átült. Aztán jöttek Adélék és úgy nézett ki Fortuna velünk volt, mert felfértek és még ülő helyük is volt. A sofőr azonban engedte tovább az embereket míg végül az ülések közötti folyosón már állóhely sem maradt.
De mi ültünk és három órán keresztül beszélgettünk. Elvégre két csaj mi mást is tehetne?! xD Végül három után alig pár perccel megérkeztünk a debreceni buszvégre. Egy gyors búcsúzkodás után tök fura volt, de négyen négy különböző irányba indultunk. Ez annyira tetszett.
"A lelki szépség oly varázsfényt kölcsönöz az ember egész valójának, hogy az egyszerű megjelenésével meghódítja a szíveket, és barátokat szerez anélkül, hogy tudná. "
(Lev Tolsztoj)
(Lev Tolsztoj)
