Nem tudom megunni

Nov.2.

Az emberek többsége kitörő lelkesedéssel várja a szülinapját. Várja, mert van miért várnia, vagy mert minden vágya, hogy végre kilépve a tinikorból felnőttnek nevezhesse magát. Így megy ez. Én is voltam fiatalabb, akkor én is vágytam arra, hogy idősebb legyek. Míg el nem értem a 18at. Valamiért 2004. november 2. olyan fordulópont volt az életemben, hogy többé már nem vártam a szülinapokat, többé már nem vigyorogva keltem fel másodika reggelén, hanem a könnyeimmel küszködve. Ez azóta így megy.
Idén a szokásosnál is elcseszettebb volt ez az egész.
Szombaton, vagyis elsején tartottunk egy családi éttermes ebédet. A kereszt szüleim arra nem vették a fáradtságot, hogy eljöjjenek, pedig hozzájuk volt a legközelebb az étterem. Nem kell félreérteni, nem az ajándékaik miatt vártam őket annyira. Az évek alatt nem egyszer fordult elő, hogy még egy köszöntést sem kaptam tőlük, de olyan egyszer sem fordult elő, hogy megkérdeznék van-e esetleg valami, amit szeretnék. Nem. Mikor kicsi voltam mindig ceruzát, tollat, celluxot, radírt és füzetet kaptam tőlük. Aztán volt, hogy bepróbálkoztak a ruhákkal. Kaptam egy ciklámen!!! kötött garbót. xD mivel muszáj volt ezért felvettem. Télen szánkózáshoz, két pulcsi alá. De később rejtélyes módon eltűnt. Mivel egyre idősebb lettem ők meg elkezdtek az Avonnal foglalkozni, így később már ilyen kenceficéket kaptam, amiket meg iszonyatosan nem használok.. hát eladtam. De nem is ez a lényeg. Ne adjanak ajándékot, csak jöjjenek el. Rohadtul nem ők fizették volna a cehhet. (a gáz az egészben az, hogy soha nem volt eszükben az, hogy belerakjanak abba a francos borítékba egy ezrest, urambocsá' kettőt. De mint mondtam nem neheztelek. Szeretem őket a családom részei, és mint olyan arra 2-3 alkalomra, amikor ilyen családi banzáj van eljöhetnének. Na mindegy a kaja jól sikerült, iszonyat finomat ettem.
Másodika reggel... hát még mindig nem nőttem ki azt, hogy könnyes szemekkel ébredek vagy épp mikor felkelek és tudatosul bennem, hogy milyen nap van, kissé elfátyolosodik a szemem vagy épp iszonyatosan befordulok és flegma vagyok mindenkivel. Mikor felkeltem nem volt itthon senki, nem szokatlan, egy vállrándítással túl voltam az egészen. Aztán nem sokkal később hazajöttek a szülők. Már féltem, hogy nem lesz tortám, lehet mindenek ellenére az rosszul esett volna. Hát végül rám rontottak egy fincsi tortával, az egyik kedvencem Baylies-es (L), tűzijáték volt rajta no meg az elmaradhatatlan gyertya, pedig elmaradhatna nyugodtan. Ha más nem is a lelkesedésük sikereresen csalt az arcomra egy fél mosolyt. De persze szülőktől semmi ajándék a puszin kívül. Végülis fizettek egy éttermes vacsit, csak hát én nem kértem. Mindegy.
Jött a nap további része nem is telt nyugiban. Fórumon kissé megkeveredtek a dolgok, ami hát.. feldühített nem tehetek róla. Kaptam néhány köszöntést. Jóval kevesebbet, mint tavaly, de a legfontosabb nem volt közte. Estére elkapott a sírás. Féltem, hogy haragszik rám, mert elterveztük, hogy majd beszélünk sokat gmail chaten, de nem volt kedvem. Pedig Gló üzijei nagyon fontosak a számomra. Hát mindent egybe véve iszonyatosan nyomasztó szülinapom volt idén is.