Marian Cozma

A világban hihetetlen embernek nevezett szörnyek élnek. Az, hogy valaki képes egy másik ember életét elvenni, hidegvérrel számomra felfoghatatlan.
Reggel korán anya keltett azzal, hogy képzeljem el a MKB Veszprém kézilabdázóját Marian Cozmát leszúrták és meghalt. Másodpercekig csak kirakóztam a szavakkal, mert nem tudtam felfogni. Aztán leesett, hogy ki meg mi meg merre. Nem mondom, hogy a román a legkedvencebb játékosom volt, de mivel a kedvenc férfi kézilabda csapatom tagja természetes, hogy valamennyire szimpatizálok vele. De ő, ő nem csak egy átlagos játékos volt. 211 centi magas és beállós. Ritka. Sőt a világon most egyedülálló volt. Mindamellett egy nagyon is kedves mosolyú és biztosan egy nagyon jó ember volt.
A halálával nem csak a Veszprém és nem csak a Román nemzeti kézilabda veszített, hanem a magyar is. Ez a 26 éves, nagyon is tehetséges fiú, mivel összeveszett a román válogatott edzőjével, mert kevesellte a játéklehetőségét azt fontolgatta, hogy kérni fogja a magyar állampolgárságot, így a magyar nemzeti gárda egy újabb remek játékost nyert volna. Én személy szerint nagyon örültem volna neki, ha honosítják.
De erről immáron le kell mondanom. Szerintem lassan mindenki értesült róla, hogy Cozmát vasárnap hajnalban egy veszprémi szórakozóhelyen szíven szúrták. A történet nem túl bonyolult. A srácok, mivel ez hagyomány náluk minden fontos eseményt (esküvő, gyermekáldás és stb.) közösen megünnepelnek. Szerintem ez egy remek módja a csapategység erősítésére. Szóval ezen a szórakozóhelyen egyszerre feltűnt egy nagy számú enyingi, rettegett banda, akik nem akarták állni a saját cehhüket. A pultos lány nem akarta ezt hagyni, mire a banda egyik tagja beleverte a lány fejét a pultba, Cozma odament hozzá, hogy megkérdezze hogy van mire többen közrefogták és kivitték a szórakozóhely elé, ahol szíven szúrták. Két csapattársa Zarko Sesum és a mindössze 20 éves Ivan Pesic kisiettek, és élesztgetni próbálták, mire őket is megtámadták és összerugdosták valamint megszurkálták őket. A fiatal Pesic egyik veséjét el kellett távolítani, mindketten az intenzíven kötöttek ki. Marian, a kórházba szállítás után meghalt.

Komolyan képtelen vagyok felfogni, hogy képesek emberek kioltani a másik életét, de külön megrendít, hogy köztiszteletben álló, közkedvelt sportolókat is képesek megfosztani a rájuk váró élet csodás fejleményeitől.

Nyugodj békében!

Ma...

Végre már a szürke hétköznapok is egy kicsit feldobódnak. A hét nem kezdődött valami jól, de a kedd egészen szupin alakult az edzésnek hála.
Nem vagyok nagy futó, de a tegnapi edzés egészen jó volt. Az elején futkároztunk az utcán, elég húzós a dolog, mert nincs rendes kinti csukám, és hát a jeges járdán, megkeményedett, műanyag talpú cipőben futni igencsak nehézkes taknyolás nélkül. De büszke vagyok magamra, jó időeredményeim lettek, ahhoz képest, hogy két hónapot kihagytam, főleg.
A foci is jó volt bent már szerencsére a melegben.

Jól eltűntem

Bár csekély számú olvasó közönségem van azért tőlük bocsánatot kérnék, amiért így felszívódtam blogírás terén.
De mentségemre legyen mondva igen sűrű volt a vizsgaidőszakom. Azért mindenkit megnyugtatok átléphettem a következő félévbe, igaz még utóharcokat kell vívnom a tanulmányi osztállyal, mert bár ott dolgoznak már tizenX éve és nem tudnak nekem segíteni. Küldenek egy csomó helyre, ahonnan aztán persze vissza küldenek a tanulmányi osztályra. Eltelt több óra és még nem intéztem semmit... ilyen ez, valahogy tipikus magyar mentalitás ez.
Na de majd igyekszem visszatérni és összehozni néhány bejegyzést.