Összefoglalás

Nos megint eltűntem. Lassan olyan leszek mint a mesehős, de azért élek meg minden, csak kevés mesélni valóm van, semmiségeket meg nem szeretek írni.
Hát ez történt velem február óta.
Kezdem talán a sulival, arról van a legkevesebb írnivalóm, hiszem amióta elkezdődött még nem voltam kint. Nem mintha nem szeretnék kijárni, de nem látom túl sok értelmét, hogy egyetlen előadásért kiutazzak aztán meg haza. Ennyi nem ér 1500 ft-ot.
Amúgy edzegettem szépen, és voltam próbamelón is.
Érdekes volt, tényleg. Kimentem a Klinikára, hogy na majd akkor megnézem magamnak azt a helyet, persze, hogy az egyik legnagyobb hóesést követő reggelen kellett kimenni. De kiértem, gondoltam mivel csak három órát kellett beállnom én naiv azt gondoltam megmutatják mi hol van aztán pakolásszak. Hát egy túróst. Ildikó merthát ismertem én az asszonyságot, megmutatta hol a raktár mit hol tárolnak aztán szépen beállított a pultba és kezdhettem is. Tudni kell, hogy ez bár kicsi, iszonyatosan forgalmas bolt, mert a klinika is marha nagy és hát a látogatók, az orvosok, nővérek, és még egy csomóan odajárnak.
Egészen jól ment, csak néhányat hibáztam, de alig pár perc alatt megtanultam kezelni a szeletelőt és még a sütiket is úgy ahogy tudom hogyan kell elcsomagolni. Sütöttem fornettit is. Tök izgi volt. Asszem meg tudnám szeretni. Na de azóta nem hívtak...
Ami a lényegesebb 3-án itt volt a Veszprém. Annyira jó volt őket látni játszani. Kicsit széthullva és fáradtan, de így is elvarázsoltak. Imádom őket egytől-egyig.
Most pedig itt ülök tök betegen és holnap két meccs vár rám én pedig játszani akarok, de gőzöm sincs hogy állok erőnlétileg, na meg ez az állandó köhögés. Utálom az influenzát. Bár az orrhang tök vicces, utálom, ha cseszkszik a torkom. De elmúlik... idővel