2009. szeptember 19., szombat
Pink - It's all your fault
I conjure up the thought of being gone
But I'd probably even do that wrong
I try to think about which way
Would I be able to and would I be afraid
Cause oh I'm bleeding out inside
Oh I don't even mind (Yeah)
It's all your fault
You called me beautiful
You turned me out
And now I can't turn back
I hold my breath
Because you were perfect
But I'm running out of air
And it's not fair
Da da dada da dada da
Da dadadadadada da dadadadadada
I'm trying to figure out what else to say (What else could I say)
To make you turn around and come back this way (Would you just come back this way)
I feel like we could be really awesome together
So make up your mind cause it's now or never (Oh)
It's all your fault
You called me beautiful
You turned me out
And now I can't turn back
I hold my breath
Because you were perfect
But I'm running out of air
And it's not fair
I would never pull the trigger
But I've cried wolf a thousand times
I wish you could
Feel as bad as I do
I have lost my mind
It's all your fault
You called me beautiful
You turned me out
And now I can't turn back
I hold (I hold) my breath (My breath)
Because you were perfect
But I'm running out of air (Running out of air)
And it's not fair
(Oh yeah
It's all your fault)
I hold my breath
Because you were perfect
But I'm running out of air
And it's not (It's not) fair
2009. szeptember 18., péntek
Voltam moziban ^^
Végre ez a nap is eljött. Megmondom őszintén eleinte fanyalogtam, ahogy Anita is igen bizonytalan volt a filmet illetően. Nos, igen nem volt épp hatásos a beharangozó. Versenypálya... leszakadt lelátó és mészárlás. Arról a tényről mindketten megfeledkeztünk, hogy 3D. Én még sosem voltam 3D-s előadáson, így még csak halovány sejtelmem sem volt arról, hogy milyen lesz ez. Persze, tudom mit jelent, hogy 3D meg el lehet képzelni, de nem tudtam, hogyan jön ez össze a mozival.
Szóval fanyalogtunk egy csöppet, mert ugyebár kapocsból többe került, mint egy normál film, főleg mert ugyebár moziünnep volt. De ez a film valahogy nem került be a listába... asszem. Na jó nem lényeg végül is leperkáltuk az 1500Ft-ot, megvettük a popcornt, nachost és... a kólát. L. nem ihatna kólát, erre bekért magának egy nagy popcorn menüt, amihez kapott egy litert. Én ugyebár okosan, 8 deci. Aztán L észbe kapott. Próbáltatok már a kiskutyaboci szemeknek ellenállni? Nem lehet. Meg amúgyis.. kénytelen voltam, bár, ha rajtam múlik inkább 8 deci vizet adtam volna neki. Na mindegy xD. Szóval enyém lett a nagyobb üdítő, aztán irány volt a terem. Vagyis irány lett volna, de 8 perccel a film kezdés előtt még nem engedtek be a terembe. Lestünk kicsit, meg persze méltatlankodtunk, még úgy is, hogy engem még mindig nem hozott lázba a film. Megkaptuk a szemüvegeket. Elfoglaltuk a helyünket. 11.sor 7. szék. Mezszám szerencseszám mindkettő <3.
Aztán még bent is vártunk, tuti nem félkor kezdődött a film, na de nem is ez a lényeg, hanem ami utána jött. Ez a film állati xD. Mondjuk egy biztos, nem lett volna ekkora hatása ha nem 3Ds. De az, és hihetetlen volt. Egyszer-kétszer kicsit megrezzentem, amikor felénk repült néhány alkatrész, vagy épp szegecsek. De röhögtünk is rengeteget. Egy-egy szereplőnek annyira béndzsa halála volt. Egyszer majdnem eleresztettem egy rókát, mert kicsit csúfos volt az egyik hapi halála. Még élénken élnek bennem a Cannibal Holocaust emlékei, ezért kicsit jobban megviselt az a jelenet, amikor az autószerelő faszit a drótkerítéshez lapította valami csörlő asszem, és hát kicsit félig átpréselődött a kis lyukacsokon. Mint egy Tom és Jerry rajzfilmben, csak itt nem rakódott aztán össze. És látszott a gerince, meg aztán egy kis cafat, fincsi szaftos hangot adva lemállott.. hát, nah picit irányt akart váltani a nachos... xD
De tényleg csak ajánlani tudom a filmet annak, aki kellően beteg az ilyesmihez. Engem csak most kezdenek elrontani, azt azért kétlem, hogy valaha leszek olyan szinten, hogy meg tudjam nézni a Kísértetjárás Connecticutban-t, de haladok. Lassan. Megfontoltan.
2009. szeptember 12., szombat
Sóhajok...
"A magányos embert könnyű kiszúrni. A magányosok azok, akik a növényeiknek mesélnek, és titkokat sugdosnak a kutyájuknak, és bőszen veszekszenek a tévéjükkel. De mind közül a legmagányosabbak azok, akik olyanokkal beszélgetnek, akik már régen nincsenek."
A napok, hetek rohamosan múlnak. Már megint itt a suli, amihez az igazat megvallva semmi kedvem. A tárgyaimat már felvettem, ami elég nyílvánvalóvá tette, hogy állatira fogom utálni ezt a félévet és már most herótom van az egésztől.
Kedden eltaknyoltam edzésen, tökre lehorzsoltam az alkarom, állatira fáj és iszonyat csúnya. L nálam aludt, bár tök cikinek éreztem, hogy nem igazán tudom hol altatni, mert nem sok hely van a szobámban, ráadásul a matracom sem találom...
Végül én aludtam a földön, ő meg az ágyon, bár erős túlzás alvásnak nevezni. Kiderült, hogy mindketten odavagyunk Terence Hill & Bud Spencer filmjeiért, így megnéztünk párat.
Tegnap este meg írt, hogy nincs-e kedvem átmenni. Azonnal pakolni kezdtem. Nem vagyok oda ugyan a kerózásért, de legalább nem itthon uncsizok. A tervezett filmezés azonban elmaradt, megnéztük azt a szeptember 11.-és filmet éjszaka aztán bealudtunk.
Reggel fél 9 körül keltünk és leslattyogtunk a boltba. Miután sikeresen és nagy nehezen bevásároltunk, beálltam a pénztárhoz és mi fityeg ott? Az a film, amit már régóta keresünk mindketten, név szerint a Cannibal Holocaust. Leesett az állunk. Azonnal lekaptuk az állványról és fel a szalagra. Hát hát háááát... majdnem deeeecccs lett a vége. Érdekes volt. És undorító. És durva. És basszus.
Most pedig itt ücsörgök a gép előtt, tévézek és várom a pizzám. Holnap meccs, és fáj a kezem. *sóhaj*
2009. szeptember 3., csütörtök
Vége a nyárnak
Nem is tudom hol kezdjem. Jobb lett volna, ha előbb írok, mert ez a két havonta írás nem túl jó. Egyrészt, mert nem tudom visszaidézni mi mindent csináltam, na meg ugye vannak a kifejtést igénylő dolgok, amiknek már nem tudok elég terjedelmet biztosítani. Szóval előre is sajnálom, ha valamit kihagyok és bocsi, mert nem nagyon fejtek ki semmit.
Szóval ugyebár kezdődött úgy a nyár, hogy levizsgáztam és teljesítettem a félévet. A baj csak annyi, hogy három tárgyat nem sikerült megcsinálnom, így idén sajna plusz három tárgyam lesz. Pech.
A tavaszi bajnokságban tíz meccsből mindössze egyet veszítettünk el és egy döntetlenünk lett, így végül is harmadikok lettünk.Idén ennél is előrébb szeretnénk végezni, sajna az ehhez szükséges első akadályt nem sikerült átvinnünk. Na majd most vasárnap megpróbáljuk kiküszöbölni a csorbát.
Legnagyobb sajnálatomra (és itt most nem azért, mert gonosz vagyok) Gló átment az államvizsgán. Persze örülök a sikerének, de tudtam én, hogy mi lesz ezután. *sóhaj* Kiköltözött olaszba, így én itt maradtam tök egyedül. Jó, nem voltam egészen egyedül, de nagyon megéreztem és érzem most is a hiányát.
De jó is történt velem a nyáron, hogy ne csak siránkozzak és dühöngjek állandóan. Kezdődött azzal, hogy elmentünk strandkézizni és annak ellenére, hogy negyedikek lettünk (életem második strandkézije volt, sokaknak pedig az első)állati jó buli volt, meg is fogadtuk, hogy jövőre, amint vége a bajnokságnak erre fogunk készülni, hogy mindenki magabiztosan meg merje csinálni a 360°-os fordulatot. Már alig várom. Üröm az örömben, hogy mivel elég szépen sütött a nap, csutkára lesültem. De olyan szinten, hogy az orrom épphogy nem világított, mint Rudolfnak. Elég fájdalmas lett a helyzet. Ez volt mind egy szombati napon. Vasárnap próbáltam kezelgetni magam, nem sok haszna volt.
És eljött a várva várt Hétfő! Amire már nagyon régóta vártam. Megérte hajnal négykor kelni és utazni három órát, hallgatni az anyaféle zenéket, mert az út végén ott várt rám Tatabányán Niki. Vagyis igazából én vártam rá, mert mi értünk előbb a találkozási ponthoz, de a lényeg lényege, hogy megkezdődött a nyaram fénypontjának számító 13napos nyaralás. Tök jó volt Nikiéknél, bár nem tartottunk olyan óriási nagy tekergéseket, miattam, lévén totálra le voltam égve ugyebár. Már a boltbamenés is fizikai fájdalmakkal járt, mert ugyebár olyan 10-11körül keltünk és csak azután mentünk boltba, amikor már a nap eléggé sütött. Hát persze, hogy fájt... Jó volt felmászni a Turulhoz, amiből Turbékot "csináltunk" egy Nimbus2001essel a lábai alatt. Felmásztunk a kilátóba, ahol megmondom őszintén kicsit én is beparáztam, de inkább csak azért, mert féltem, hogy lebucskázok a lépcsőn. Jó volt késő este lekerózni a mekibe és bűnözni. De persze nem csüggedtünk, lementünk szerencsétlenkedni éjszaka görkorival, vagyis én szerencsétlenkedtem, mivel nem igazán tudok, és kicsi is volt a lábamra. Állati jó volt, amikor letöltöttük a HP6-ot és play stationon éjszakába nyúlóan játszottunk vele, majdnem totál végigvittük. Megtanultam Solozni, vagyis igazából csak úgy tettem, rohadtul nem vágtam mit csinálok és remegett minden tagom, amikor játszottunk, de a Jäger sok mindent feloldott. Örülök, hogy megismertem Viktort és már nem csak egy hang és fej volt, csak úgy, mint Peti. Vicces volt a bowlingozás, ugyanis iszonyat forgott velem a világ, de még mindig tök jól voltam. Sajna Nikiék hamarabb leléptek, de kettecskén is feltaláltuk magunkat. Másnap kissé kótyagosak voltak a többiek, ami meglepett, bár nem lehet mindenki akkora partyfész, mint én. Igaz az én gyomrom is háborgott egy kicsit, de nem fájt a fejem, inkább csak álmos voltam, mivel sokáig voltunk fent voltunk. Még mesélhetnék sokat, mert rengeteg tök jó dolog történt, de már így is tök hosszú lesz a bejegyzésem...
A hazautam is izgi volt, bár már a búcsúzásnál a könnyeimmel küszködtem, kibírtam egészen Pestig, vagyis inkább addig, míg felverekedtem magam a vonatra. Ez sem volt egy egyszerű történet, ugyanis a Blahán levő vonaljegy automata elnyelte a lóvém, de jegyet azt nem adott. Kicsit bepánikoltam, mikor felhívtam L-t, hogy mihez kezdjek, és ő bliccelésre biztatott. Én hevesen tiltakoztam, mert ismerem magam, de végül is két megálló legyaloglása után (egy 15kilós utazótáskával a vállamon) végül is felmerészkedtem egy kombínóra. Persze gyors kinéztem magamnak egy gyanútlan öregbácsit, akinél, mint felfedeztem egy jegy-tömb volt. Két megálló. Ennyit kellett volna kibírnom lebukás nélkül. Kellett volna, de persze rólam lévén szó ez sem jött össze. Az első megállónál felszállt az ellenőr. Gyors levágtam a táskám, elkezdtem keresni a tárcám és letámadtam a kifigyelt bácsit. Szegény eléggé meglepődött, amikor belemásztam az arcába, mert az idegességtől nem értettem mit mond. (Megnézem) Kaptam jegyet, de mint jó vidéki kislány nem vágtam hogyan működik az érvényesítő automata, a kezem is remegett, amikor odajött az ellenőr. (Mi folyik itt kérem?) Én meg előadtam a felháborodott vidékit, hogy nem műxik a gép. Harmadik próbálkozásra azonban az ellenőrnek sikerült érvényesíteni a jegyet. Épp időben, mert elértük a nyugatit. Hát... gyors belemarkoltam a pénztárcámba és majdnem az összes apróm a bácsi markába nyomtam és remegő lábakkal levágtattam a villamosról. Még volt 20 percem így vettem vacsit, meg megvettem a jegyem. Aztán mikor tudatosult bennem, hogy hazamegyek, jöhettek a könnyek.
Itthon napokig nem találtam a helyem. Csak feküdtem az ágyamban és arra gondoltam, hogy mennyivel jobb lenne Nikiék zsufis, kicsi szobájában ugyanígy henyélni. Milyen jó lenne még lesni a görényt, vagy épp Bogyót gyomrozni. Együtt nézni a Miami Inket, az LA inket, vagy amikor Viktor otthon volt akkor a Fishing & Huntingot. De aztán jött egy hirtelen ötlet és átmentem L-hez, vagyis Anitához. Ott aludtam, hülyültünk és filmeztünk egész este. Talán két-három órát, ha aludtunk, de másnap tök máshogy éreztem már magam. Volt életkedvem... volt kedvem. Azóta egész sokat lógunk együtt, egész éjszakákat filmeztünk át, éjfél körül kerózni megyünk a városba, vagy épp éjszaka megyünk sétálni a városba, sékezünk, vagy fagyizunk és persze gyilkoljuk egymást. Sokkal rosszabb lenne a helyzet L nélkül, örülök, hogy így összebarátkoztunk, és ilyen gördülékeny. Bár kicsit tartok tőle, hogy az agyára megyek. Elég különbözőek vagyunk, ő szeret és bír sokáig fent lenni, majdhogynem alvás nélkül meglenni, a zenék sem fedik egymást, és ő inkább a horror filmeket szereti, míg én erősen parázok rajtuk, mint Mr Bean, amikor elmegy moziba... hát kábé... Mégis megnéztünk már egy csomó filmet együt, amiket előtte talán nem is mertem volna. Kivéve a fűrészt... És elmegyünk moziba, az elkövetkezendő hónapokban esélyes, hogy ilyen filmeket fogunk ott nézni.
Szóval ugyebár kezdődött úgy a nyár, hogy levizsgáztam és teljesítettem a félévet. A baj csak annyi, hogy három tárgyat nem sikerült megcsinálnom, így idén sajna plusz három tárgyam lesz. Pech.
A tavaszi bajnokságban tíz meccsből mindössze egyet veszítettünk el és egy döntetlenünk lett, így végül is harmadikok lettünk.Idén ennél is előrébb szeretnénk végezni, sajna az ehhez szükséges első akadályt nem sikerült átvinnünk. Na majd most vasárnap megpróbáljuk kiküszöbölni a csorbát.
Legnagyobb sajnálatomra (és itt most nem azért, mert gonosz vagyok) Gló átment az államvizsgán. Persze örülök a sikerének, de tudtam én, hogy mi lesz ezután. *sóhaj* Kiköltözött olaszba, így én itt maradtam tök egyedül. Jó, nem voltam egészen egyedül, de nagyon megéreztem és érzem most is a hiányát.
De jó is történt velem a nyáron, hogy ne csak siránkozzak és dühöngjek állandóan. Kezdődött azzal, hogy elmentünk strandkézizni és annak ellenére, hogy negyedikek lettünk (életem második strandkézije volt, sokaknak pedig az első)állati jó buli volt, meg is fogadtuk, hogy jövőre, amint vége a bajnokságnak erre fogunk készülni, hogy mindenki magabiztosan meg merje csinálni a 360°-os fordulatot. Már alig várom. Üröm az örömben, hogy mivel elég szépen sütött a nap, csutkára lesültem. De olyan szinten, hogy az orrom épphogy nem világított, mint Rudolfnak. Elég fájdalmas lett a helyzet. Ez volt mind egy szombati napon. Vasárnap próbáltam kezelgetni magam, nem sok haszna volt.
És eljött a várva várt Hétfő! Amire már nagyon régóta vártam. Megérte hajnal négykor kelni és utazni három órát, hallgatni az anyaféle zenéket, mert az út végén ott várt rám Tatabányán Niki. Vagyis igazából én vártam rá, mert mi értünk előbb a találkozási ponthoz, de a lényeg lényege, hogy megkezdődött a nyaram fénypontjának számító 13napos nyaralás. Tök jó volt Nikiéknél, bár nem tartottunk olyan óriási nagy tekergéseket, miattam, lévén totálra le voltam égve ugyebár. Már a boltbamenés is fizikai fájdalmakkal járt, mert ugyebár olyan 10-11körül keltünk és csak azután mentünk boltba, amikor már a nap eléggé sütött. Hát persze, hogy fájt... Jó volt felmászni a Turulhoz, amiből Turbékot "csináltunk" egy Nimbus2001essel a lábai alatt. Felmásztunk a kilátóba, ahol megmondom őszintén kicsit én is beparáztam, de inkább csak azért, mert féltem, hogy lebucskázok a lépcsőn. Jó volt késő este lekerózni a mekibe és bűnözni. De persze nem csüggedtünk, lementünk szerencsétlenkedni éjszaka görkorival, vagyis én szerencsétlenkedtem, mivel nem igazán tudok, és kicsi is volt a lábamra. Állati jó volt, amikor letöltöttük a HP6-ot és play stationon éjszakába nyúlóan játszottunk vele, majdnem totál végigvittük. Megtanultam Solozni, vagyis igazából csak úgy tettem, rohadtul nem vágtam mit csinálok és remegett minden tagom, amikor játszottunk, de a Jäger sok mindent feloldott. Örülök, hogy megismertem Viktort és már nem csak egy hang és fej volt, csak úgy, mint Peti. Vicces volt a bowlingozás, ugyanis iszonyat forgott velem a világ, de még mindig tök jól voltam. Sajna Nikiék hamarabb leléptek, de kettecskén is feltaláltuk magunkat. Másnap kissé kótyagosak voltak a többiek, ami meglepett, bár nem lehet mindenki akkora partyfész, mint én. Igaz az én gyomrom is háborgott egy kicsit, de nem fájt a fejem, inkább csak álmos voltam, mivel sokáig voltunk fent voltunk. Még mesélhetnék sokat, mert rengeteg tök jó dolog történt, de már így is tök hosszú lesz a bejegyzésem...
A hazautam is izgi volt, bár már a búcsúzásnál a könnyeimmel küszködtem, kibírtam egészen Pestig, vagyis inkább addig, míg felverekedtem magam a vonatra. Ez sem volt egy egyszerű történet, ugyanis a Blahán levő vonaljegy automata elnyelte a lóvém, de jegyet azt nem adott. Kicsit bepánikoltam, mikor felhívtam L-t, hogy mihez kezdjek, és ő bliccelésre biztatott. Én hevesen tiltakoztam, mert ismerem magam, de végül is két megálló legyaloglása után (egy 15kilós utazótáskával a vállamon) végül is felmerészkedtem egy kombínóra. Persze gyors kinéztem magamnak egy gyanútlan öregbácsit, akinél, mint felfedeztem egy jegy-tömb volt. Két megálló. Ennyit kellett volna kibírnom lebukás nélkül. Kellett volna, de persze rólam lévén szó ez sem jött össze. Az első megállónál felszállt az ellenőr. Gyors levágtam a táskám, elkezdtem keresni a tárcám és letámadtam a kifigyelt bácsit. Szegény eléggé meglepődött, amikor belemásztam az arcába, mert az idegességtől nem értettem mit mond. (Megnézem) Kaptam jegyet, de mint jó vidéki kislány nem vágtam hogyan működik az érvényesítő automata, a kezem is remegett, amikor odajött az ellenőr. (Mi folyik itt kérem?) Én meg előadtam a felháborodott vidékit, hogy nem műxik a gép. Harmadik próbálkozásra azonban az ellenőrnek sikerült érvényesíteni a jegyet. Épp időben, mert elértük a nyugatit. Hát... gyors belemarkoltam a pénztárcámba és majdnem az összes apróm a bácsi markába nyomtam és remegő lábakkal levágtattam a villamosról. Még volt 20 percem így vettem vacsit, meg megvettem a jegyem. Aztán mikor tudatosult bennem, hogy hazamegyek, jöhettek a könnyek.
Itthon napokig nem találtam a helyem. Csak feküdtem az ágyamban és arra gondoltam, hogy mennyivel jobb lenne Nikiék zsufis, kicsi szobájában ugyanígy henyélni. Milyen jó lenne még lesni a görényt, vagy épp Bogyót gyomrozni. Együtt nézni a Miami Inket, az LA inket, vagy amikor Viktor otthon volt akkor a Fishing & Huntingot. De aztán jött egy hirtelen ötlet és átmentem L-hez, vagyis Anitához. Ott aludtam, hülyültünk és filmeztünk egész este. Talán két-három órát, ha aludtunk, de másnap tök máshogy éreztem már magam. Volt életkedvem... volt kedvem. Azóta egész sokat lógunk együtt, egész éjszakákat filmeztünk át, éjfél körül kerózni megyünk a városba, vagy épp éjszaka megyünk sétálni a városba, sékezünk, vagy fagyizunk és persze gyilkoljuk egymást. Sokkal rosszabb lenne a helyzet L nélkül, örülök, hogy így összebarátkoztunk, és ilyen gördülékeny. Bár kicsit tartok tőle, hogy az agyára megyek. Elég különbözőek vagyunk, ő szeret és bír sokáig fent lenni, majdhogynem alvás nélkül meglenni, a zenék sem fedik egymást, és ő inkább a horror filmeket szereti, míg én erősen parázok rajtuk, mint Mr Bean, amikor elmegy moziba... hát kábé... Mégis megnéztünk már egy csomó filmet együt, amiket előtte talán nem is mertem volna. Kivéve a fűrészt... És elmegyünk moziba, az elkövetkezendő hónapokban esélyes, hogy ilyen filmeket fogunk ott nézni.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)