"A magányos embert könnyű kiszúrni. A magányosok azok, akik a növényeiknek mesélnek, és titkokat sugdosnak a kutyájuknak, és bőszen veszekszenek a tévéjükkel. De mind közül a legmagányosabbak azok, akik olyanokkal beszélgetnek, akik már régen nincsenek."
A napok, hetek rohamosan múlnak. Már megint itt a suli, amihez az igazat megvallva semmi kedvem. A tárgyaimat már felvettem, ami elég nyílvánvalóvá tette, hogy állatira fogom utálni ezt a félévet és már most herótom van az egésztől.
Kedden eltaknyoltam edzésen, tökre lehorzsoltam az alkarom, állatira fáj és iszonyat csúnya. L nálam aludt, bár tök cikinek éreztem, hogy nem igazán tudom hol altatni, mert nem sok hely van a szobámban, ráadásul a matracom sem találom...
Végül én aludtam a földön, ő meg az ágyon, bár erős túlzás alvásnak nevezni. Kiderült, hogy mindketten odavagyunk Terence Hill & Bud Spencer filmjeiért, így megnéztünk párat.
Tegnap este meg írt, hogy nincs-e kedvem átmenni. Azonnal pakolni kezdtem. Nem vagyok oda ugyan a kerózásért, de legalább nem itthon uncsizok. A tervezett filmezés azonban elmaradt, megnéztük azt a szeptember 11.-és filmet éjszaka aztán bealudtunk.
Reggel fél 9 körül keltünk és leslattyogtunk a boltba. Miután sikeresen és nagy nehezen bevásároltunk, beálltam a pénztárhoz és mi fityeg ott? Az a film, amit már régóta keresünk mindketten, név szerint a Cannibal Holocaust. Leesett az állunk. Azonnal lekaptuk az állványról és fel a szalagra. Hát hát háááát... majdnem deeeecccs lett a vége. Érdekes volt. És undorító. És durva. És basszus.
Most pedig itt ücsörgök a gép előtt, tévézek és várom a pizzám. Holnap meccs, és fáj a kezem. *sóhaj*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése