Összefoglalás

Nos megint eltűntem. Lassan olyan leszek mint a mesehős, de azért élek meg minden, csak kevés mesélni valóm van, semmiségeket meg nem szeretek írni.
Hát ez történt velem február óta.
Kezdem talán a sulival, arról van a legkevesebb írnivalóm, hiszem amióta elkezdődött még nem voltam kint. Nem mintha nem szeretnék kijárni, de nem látom túl sok értelmét, hogy egyetlen előadásért kiutazzak aztán meg haza. Ennyi nem ér 1500 ft-ot.
Amúgy edzegettem szépen, és voltam próbamelón is.
Érdekes volt, tényleg. Kimentem a Klinikára, hogy na majd akkor megnézem magamnak azt a helyet, persze, hogy az egyik legnagyobb hóesést követő reggelen kellett kimenni. De kiértem, gondoltam mivel csak három órát kellett beállnom én naiv azt gondoltam megmutatják mi hol van aztán pakolásszak. Hát egy túróst. Ildikó merthát ismertem én az asszonyságot, megmutatta hol a raktár mit hol tárolnak aztán szépen beállított a pultba és kezdhettem is. Tudni kell, hogy ez bár kicsi, iszonyatosan forgalmas bolt, mert a klinika is marha nagy és hát a látogatók, az orvosok, nővérek, és még egy csomóan odajárnak.
Egészen jól ment, csak néhányat hibáztam, de alig pár perc alatt megtanultam kezelni a szeletelőt és még a sütiket is úgy ahogy tudom hogyan kell elcsomagolni. Sütöttem fornettit is. Tök izgi volt. Asszem meg tudnám szeretni. Na de azóta nem hívtak...
Ami a lényegesebb 3-án itt volt a Veszprém. Annyira jó volt őket látni játszani. Kicsit széthullva és fáradtan, de így is elvarázsoltak. Imádom őket egytől-egyig.
Most pedig itt ülök tök betegen és holnap két meccs vár rám én pedig játszani akarok, de gőzöm sincs hogy állok erőnlétileg, na meg ez az állandó köhögés. Utálom az influenzát. Bár az orrhang tök vicces, utálom, ha cseszkszik a torkom. De elmúlik... idővel

Meggyötörve - Hajdú Cup 2009

Nos, mint már bizonyára említettem kézilabdázom. Számomra az egyik leggyönyörűbb sportág. Nem tudom, hogy akkor is így gondolnám-e, ha nem így neveltek volna. Nálunk hagyomány a sport. Anya kézilabdázott, apa focizik, mint ahogyan a bátyám is. Engem is ebben a szellemben neveltek. Sosem erőltették rám a sportot, sosem volt úgy, hogy "De márpedig muszáj csinálnod valamit és kész!" Hálás vagyok ezért nekik.
Szerintem sokkal jobb dolog az, ha a gyerek saját maga fedezheti fel, hogy mit képes neki a sport adni, ha saját maga és nem pedig a szülő lelkesedése viszi előre. Mielőtt még bármit kezdtem volna csinálni többször vitt el anya a saját meccseire, vagy nem egyszer lógtam az apukám után, hogy láthassam focizni. Amikor még nem voltak nálunk mobilok, addig bizony elég necces volt a dolog, és anya nem egyszer pánikolt be, hogy vajon merre lehetek. Sok mindent kipróbáltam, de ami aztán végül is az életem szerves részévé vált az a kézilabda. Mind szurkoló, mind játékos imádom. Sokak szerint, durva, erőszakos sportág. Hát nektek csak azt tudom üzenni, hogy akkor sakkozni kell. Engem éppen ezért vonz. Sok mindent tanultam meg tőle talán az egyik legfontosabb, hogy nem félek az emberektől. Van egy állóképességem és nem könnyű elbánni velem. (tény én sem vagyok sérthetetlen és még inkább nem golyóálló...)
Sok állomás után, remek meccsek után úgymond leáldozóba került a csillagom. Nem bánom annyira, de igyekszem még mindig hozni, ami tőlem telik. Még régebben kiment a vállam az egyik meccsen, amely sajna úgy néz ki nem rendeződött le annyival. Egy éves kihagyás után már odáig fajult a helyzet, hogy ha egy adott szögnél magasabban nyúlok jobb kézzel egy labda után, úgymond kibicsaklik a vállam.
Nem csinálok belőle gondot, az érzés maga kellemetlen, de gyorsan múlik, mégis frusztráló. 22 éves vagyok és nagyon gyengének érzem magam. A másik vállamon az izmom folyton betapad, már alig másfél hónap szünet után. (azért vannak szünetek, mert az őszi és a tavaszi bajnokság között kapunk némi pihenőt az újabb alapozás előtt)
Évente megrendezésre kerül a megyénkben az úgy nevezett Hajdú Kupa, amelyet gondolom nem kell leírni a megyei csapatok részvételével rendeznek még a bajnokság kezdete előtt. Jó arra, hogy megtudjuk hogyan áll a csapat egy hónappal a tavaszi szezon rajtja előtt. Hát megmondom őszintén mi túl teljesítettük a vártakat. Két labdás edzésünk volt egy kábé két és fél tanteremnyi nagyságú "tornateremben". Ez... nem sok. Figurák gyakorlására, pedig esélytelen.
Hát mi így is kiálltunk vasárnap abban a tudatban, hogy kettő meccset játszunk le egymás után.
Az első lehetőségem egy amolyan labdaszerzés lett volna, jött a labda én meg tök jól észre vettem, na gondoltam én azt leszedem, de a jobb kezemre jött... amin amúgy van vállrögzítő. hát mi lett? Felemeltem a kezem és ahogy a labda hozzáért és lendítettem volna előre, hogy azt megfogjam. Kiment. Jeee. A francért vagyok ilyen roncs már?

....bejegyzés nincs befejezve.