Dilemma

Fura érzések kavarognak bennem. Igyekszem, de láthatóan nem eléggé. Próbálok a kedvében járni, csinálok reggelit, meleget nem szendvicset. Főzök teát, és megteszek, amit csak tudok. Miért ne tenném? Nagyon kedvelem. Mégis mindig ott érzem a falat, hogy nem elég mindez neki. Tudom jól, hogy nem tudok a végtelenségig ébren maradni esténként, tudom jól, hogy nem egy hodályban élek, amelyben teljes kényelemben lehetünk. Azt is tudom, hogy sosem működik minden zökkenő mentesen. De reméltem, ha velem van, akkor nem más társasága után áhítozik. Hát... tévedtem.
Nem tehetek róla, nekem szükségem van a társaságára, mert utálok egyedül lenni és már az is feldob, ha csak itt van velem. Persze én vagyok az, aki túlreagálja a dolgokat, de én ilyen vagyok. Irigy vagyok és féltékeny, és érzékenyen érint, ha nem velem törődnek, akik fontosak nekem.

Lehet velem van a baj.

Talán nem helyes, ahogyan viselkedem. De fáj és néha már nem tudom leplezni.

Helyzet most

Az elmúlt napokban igen ingadozó volt a kedélyállapotom, és leginkább negatív, mint pozitív. Ez mondjuk érthető, tekintve hogy elég kevés dologgal foglalkozom.
Megőrjített már, hogy nem mehetek edzésre. Akartam, de a doki azt mondta pihenjek. Azonban nekem már lelkiismeret furdalásom volt, mert azon kívül, hogy a duzzanat nem ment le a térdemről és ha ott megnyomódott, akkor fájt, azon kívül semmi bajom. Tudok mozogni, a kezeimmel minden oké, tény nem eshetnék rá, ami a kézilabdában elég nehéz.
Tegnap el is mentem a hosszú kihagyás után edzésre. Tartottam tőle hogyan fogadnak a többiek, bár tudom nem mindig gondolják komolyan a piszkálódást, azért nem szimulálásról van szó. Az edzés a fiúkkal együtt volt, amiket szeretek, mert Józsi jó edzéseket tart. De már az első 15percben, a bemelegítés alatt tropára mentek a combizmaim. Történt ugyanis, hogy néhány kör futás, 2-2 kör térdemelés és sarokemelést, két kör indiánszökdelést követően jött az, hogy guggolásból kellett előrefelé ugrani. Hát én és még néhányan teljesen leguggoltunk és úgyis érkeztünk, aminek következtében aztán kiment minden erő a lábunkból. Jómagam úgy éreztem, hogy bármelyik pillanatban összecsuklik a lábam. Mint említettem egy úgy negyedórával edzés kezdése után történt. Na most az edzésünk másfél órás... rengeteg sprint és lábmunka feladat volt. Hát... úgy ahogy túl is éltem.
A gond ott kezdődött, hogy ma a csapatom rendezett egy kisebb felkészülési tornát. Két vendég csapatunk volt. Reggel 9.20kor. Hát az én lábaim mindössze 9-10 órát pihentek, ami még alvásból is kevés, nem csak izompihentetésből. Hát eljött a meccs. Már a bemelegítésnél éreztem, hogy egyszerűen képtelen leszek egy épkézláb mozdulatot összehozni. Mégis pályára kerültem. Nem ment az elején olyan rosszul. Lőttem két gólt, de védekezésben nem működött velem együtt a lábam. Hagyjuk is.
Igazából az esett rosszul, hogy a társaim minden bajom ismeretében is elég csúnyán nekem estek, az edző is állandóan cseszegtetett. Nem tehetek róla, első edzés, 12 óra múlva az első meccsem.
Én megtettem, amit tudtam, meg is lett az eredménye. Egy szép esést követően, mellyel éppen a térdemen landoltam, ismét bedagadt a térdem, és eléggé fáj is. Az erem is a sokszorosára duzzadt egy ponton. Persze, a doki megmondta, és én is tudom, hogy egy ilyen sérülésnek 6-8 hét kell.. de nem bírtam már itthon.
Most itthon szenvedek, de legalább holnap pihenhetek. Fáj mindenem.

Weekend

Ismét egy szupi hétvége! ^^
Sajnáltam ugyan, hogy nem tudok a csapattal tartani a berettyói tornára, de a térdem még mindig rohadtul fáj. :( Azért az élet nem állt meg, péntek estére megint összecuccoltunk L-lel, amit én már iszonyatosan vártam. Sajna az új filmek nem gyűlnek olyan tempóban, hogy minden filmnézésre újakat szerváljunk össze. Na meg szeretünk válogatni, a hangulat sem mindegy.
Végül aztán néztünk Sikolyt, meeeg Abigélt, meg meccseket, meeeeg volt mindkettőnknek egy-egy baklövése neki a Borattal nekem az Agyő nagyővel. De túléltük. És az Édesek és mostohák is tök jó volt. Ezredjére is megunhatatlan.
Tök jó volt a reggeli Rex felügyelő nézés is meeeg biztos néztünk még valamit csak mivel újabban elég rövid az eszem arra már nem emlékszem -.-"
Szombaton még leléptem kicsit a nagyiékhoz papikám szülinapját megünnepelni, s bár én megfogadtam, hogy nem zabálok be, mint ahogyan szoktam, nem tudtam megtartani, mert még így is, hogy csak csipegettem, teleszedtem magam. Enyhén pukkadozva vittek anyáék vissza L-hez, ahol aztán ebédet főztünk. Sült csirkét meg zöldséges rizst. Fini volt, aztán még jól be is sütiztünk. Azóta persze rájöttem, hogyan kellett volna a csirkét, és majd legközelebb hagyok ki egy kis fűszert, hogy a tetejére kenjem. De életem első sültcsirkéjét nem csösztem el.
Az egész hétvégét végigzabáltuk, no meg "verekedtük", amit persze sosem én kezdtem...
Sajnáltam, hogy haza kell cuccolni, annál is inkább, mert elég nehéz volt a tatyóm..

"Jobb a séta egy baráttal a sötétben, mint egyedül a fényben"

És nem csak a sötétben jó sétálni. :)
Annyiból várom, hogy jobb idő legyen, mert akkor mehetünk éjszaka kerózni, akár a klinikához, sőt akárhova *_* természetesen éjszaka...
Azért hiányozni fognak nyáron azok a hajnal egy órai séták a főtéren :)

"Dear friend, I'm here for you
I know that you don't talk too much
But we can share this day anew"

My days

Mostanság elég szürkének érzem a napjaimat. Megkezdődtek ugyan az edzések, de ezek is csak heti három napot vesznek el. Egyre bizonytalanabb vagyok az angol tanfolyammal kapcsolatosan is. Több helyről hallottam már, hogy butaság bele vágnom, s már én is egyre inkább úgy érzem, hogy nekik van igazuk.
Asszem, ha nem lenne L már nem is nagyon tartana itt semmi. A kézi jó, imádom a csajokat, a srácokkal is jól elhülyülünk, ha úgy adódik, szeretem azokat az edzéseket, amiket Józsi tart. Egyébként is bírom az öreget, mókás, hogy csak azóta ismerem igazán, hogy nekünk is edzést tart, pedig apa ismerőse már évek óta. Nem mellesleg kapom a negatív energiákat a tesómtól, az anyámtól és még valakitől, akire nem haragszom ezért, mert oka van rá.
Annyi örömöm van, hogy L néha átjön és Rém rendest nézünk, vagy más filmeket. Remélem hamarosan sort kerítünk arra, hogy néhány napot nem kell itthon lennem, mert egyre kevésbé szeretek itthon lógni. Bár... az, hogy kétnaponta edzésem van, nehezít a helyzetünkön.

Helyzet

Tudom már ősidők óta nem írtam, de ma úgy döntöttem adok még egy esélyt ennek a blogdolognak. Nem vagyok olyan, aki könnyen beszél az érzéseiről. Legalábbis állatira nehezemre esik kimondani mi fáj. Kimutatni kimutatom, mert az ilyesmit nehéz elrejteni. Én pedig nem vagyok akkora színész, hogy a testem ne beszéljen helyettem. Az utóbbi időben a jó és rossz napok olykor naponta váltják egymást. Nem tudom mi lehet a baj körülöttem, de képes vagyok igazán jó napokat megélni, hogy aztán másnap egy mélyrepüléssel az egészet semmissé tegyem.

Jelentem ismét túl vagyok egy féléven. Kicsit hülyén jött ki ez a fele, amikor suliba mentem volna, lesérültem, ennek meg is ittam a levét, de visszacsinálni már nem tudom. A mumustárgyakból négyeseket és ötösöket szereztem, tanultam is idén becsülettel.
Elsején kezdődik az alapozás, amitől csak azért tartok, mert a fiúkkal fogunk megint edzeni. De hát ettől jobb lesz nekünk, és ezt a másfél hónapot csak átvészeljük haláleset nélkül. Eddig is túléltem minden nehéz edzést, ezek sem fognak ki rajtam.

Valóban tudom, mily gonosz, mit tenni szándékozom, de erősebb bármely megbánásnál a haragom. A harag, amely a halandókra a legtöbb gonoszt szabadítja.
Euripidész

Nyugis Karácsony

Nem mondhatnám ugyan, hogy teljesen nyugodtan teltek az ünnepek, de leszámítva egy kis torzsalkodást, minden tökéletesen eseménytelen volt. Ez már csak így van, ha az ember egyedül van, a barátai mind messze vannak tőle. Ki távolságban, ki pedig messzebb kerül máshogyan. A karácsony sosem mentes a kisebb veszekedésektől, kivéve ha az ember egyedül ünnepel.
De már felnőttek vagyunk, meg tudjuk oldani a gondokat. Nekem ez nehezebben megy, mivel akkor sem akarok megbántani senkit, amikor az nekem okoz fájdalmat. Nem tudom megfelelően kezelni az ilyen helyzeteket. Eleinte mindig úgy gondolom, hogy képes leszek tartani a szám és csöndben viselni a fájdalmat. De! Aztán mégis csak rám tör, hogy miért nem veszi észre senki, hogy én szenvedek... Ilyenkor aztán nagyobb erővel csapok le az illetőre, de még akkor sem tudom egészen kimondani mi is a bajom.

Egyébiránt kaptam ajándékokat. Jól esett, hogy gondoltak rám néhányan, nekem azonban rosszul esett, hogy senkit nem tudtam a szeretetemnél többel megajándékozni.