Mosoly :)

A napom pocsékul indult. Még éjfélkor sem tudtam aludni, szomorú voltam és, sírtam is. Az oka egyszerű, a hülye exem. Egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy még mindig az én cseszegtetésemmel van elfoglalva.
Reggel is inkább felriadtam, mint ébredtem. Nem álmodtam rosszat, csak azt hittem elfelejtettem beállítani a vekkert és elaludtam. Erre ugyan nincs esély. Greta akkor is felkeltene. Mivel nem akartam forgolódni, kikászálódtam az ágyamból, felkeltem és felöltöztem. Már másképp gondolkodtam az éjszaka történtekről. Már nem érdekelt, hogy az a gyökér mit vágott a fejemhez.
Lementem, és milyen jól tettem, Gretának előbb kellett bemennie, mint minden csütörtökön, lehet a tudatalattim dolgozott. Egyedül készítettem össze a gyerekeket, és minden tökéletesen zajlott. 5perc rengeteget számít, és csak ennyivel jöttek le hamarabb, mint mikor az anyjuk is itthon van. Én nem engedem, hogy üljenek kukán és bámulják a tévét, ahelyett, hogy öltöznének. Ha fent az egyenruha, lehet tévézni, természetesen miközben a reggeli is fogy. Meglepetésemre már háromnegyedre készen voltunk, így még engedélyeztem a srácoknak, hogy nézzék a tévét. Elég laza még ilyenkor a helyzet, tanultak, kész voltak az előttük álló napra, így nem a görcsölés megy. Mikor vége lett a sorozatuknak, sem kellett sietnünk, szépen nyugis tempóban mentünk az iskolába, bár a megszokás miatt rájuk jött a futhatnék. Nem ellenkeztem.
55re értünk a suliba, ilyen nem volt, amióta én viszem őket, de ez nem az én hibám, mint a mellékelt ábra mutatja, pedig most is eljátszották, hogy még fogat mosok, még ez meg az. Csinálhatták, volt időnk rá.
Bementem az orvoshoz, elhoztam Tarik gyógyszer receptjét, majd haza, be az ágyba és ejtőzés. Álmos voltam, de nem jött álom a szememre. Fészbúkoltam és elfoglaltam magam. Kaját csináltam, egy kávét és irány a zuhany. Sajna az a hat óra, ami ilyenkor a rendelkezésemre áll, hamar eltelik. Ma is így volt.
Ez a nap rengeteg dologban különbözött a többitől. Tariknak "multi skills" clubja volt, ilyen iskola utána játszókör, ahol a képességeiket fejlesztik. Ráfér. Greta ma tartotta a "hosszús" napját, mert valami céges bulijuk volt, vagy mi, így péntek helyett ma kellett este is vigyáznom a gyerekekre. Amíg Tarik egy órával többet volt suliban, le kellett foglalnom Larát, így hát kivittük a dögöt sétálni. Nem, még mindig nem szeretem a kutyát. Utálom, hogy hullik a szőre, hogy nem lehet megfürdetni, és bűzlik, mint a franc. De Greta megkért...
Ma a szokásos fürdés helyett, a zuhanykabint kellett használniuk, mert tegnap eláztatták a fürdőt, amitől egy emelettel lejjebb elázott a plafon is. Lara nem szerette eddig a zuhanyt, félt tőle, ehhez képest állatira élvezte ma. Sőt azt mondta, hogy most már szereti. Érthető, egyedül lehet, bohóckodhat.
Amíg ő zuhizott, mi Tarikkal gyilkoltuk egymást. Strapabíró egy kölyök, jól meggyomroztam, de élvezte. Szeret velem verekedni.
Ezután megnéztük a Kishableány 2-t. Jó volt, jókat nevettem, csokiztunk, aztán még maradt idő a játékra. Ekkor derült ki, hogy van még adósságuk a leckével, és mikor Greta azt mondta, hogy későn jön, azt ő valóban úgyis gondolta.
Mivel az olvasással elhúzódott az idő, negyed tízkor tudtam csak ágyba parancsolni a gyerkőcöket. Utána is még néhányszor rájuk kellett szólni. Mivel nem hagyhattam őket magukra, lementem rendet rakni a konyhában meg a nappaliban. Találtam egy papírt és írtam néhány sort az olvasásról Gretának. Megmondom őszintén iszonyat gáznak éreztem, mintha jelentést tennék. Bennem volt, hogy összegyűröm és kidobom, de nem tettem végül. Szépen bepakoltam a táskájukba a cuccaikat, kikészítettem a holnapi suliruhákat, a papírt pedig a táskákra tettem. fél 11 körül jött haza Greta, én meg spuriztam lefelé, hogy még utolsóra eltüntessem a lapot. Nem jött be. Mire leértem már a kezében volt. Rám nézett és állatira mosolygott. De nem kiröhögött, hanem nagyon hálás volt érte. Mivel nem kért meg rá, hogy tanuljak a srácokkal, mégis megtette. A nyakamba borult, én ezen csöppet meglepődtem, de iszonyat jól esett. Még egy órát dumáltunk, meséltem az egész napról, aztán feljöttem. Most jó a kedvem, nyugodt vagyok és elégedett.

Örülök, hogy szeretnek.

Vár a ködös Albion

Valamikor, talán január környékén begépeltem egy horoszkópot, amelyet valamelyik lapban találtam, s a 2010-es évemet jósolta meg. Akkor még hitetlenül álltam a külföldi út ígéretéhez, de most már elhihetem. Sosem hittem a jövendölésekben, hiszen az ember saját sorsának kovácsa, és a jövő mindig képlékeny, még akkor is, ha biztosnak tűnik.
Itt ülök a bőröndöm mellett, a vadiúj laptopommal, felsőimmel, fényképezőmmel és egyebekkel, amelyeket be kellene gyömöszölnöm. A bőröndöm még belül üres, a ruháim nagy része még a szekrényben. Pedig akarok menni, és tudom, hogy fogok is.
Mac itt van velem, de nem segít. Nem segít csomagolni, és valahogy abban sem, hogy mind jobban várjam az utat. Izgulok, félek, mert nem tudom mi lesz.
Képek vannak a fejemben, rosszak és jók is egyaránt.
Hát reggel elmegyek.

Ki lettem dobva

Nekem a hétvége már valamikor csütörtök délután elkezdődött. Aznap játszottunk a Nyíradony ellen. Erre a részre nem szeretnék nagyon kitérni. Csúfos volt és nagyon fájdalmas.
De a lényeg nem is itt van, hanem ez után, édesanyám felvetette, hogy mi lenne, ha elhúznék otthonról. Első értetlen pillantásaim okán aztán pontosított egy keveset, hogy csak a hétvégére. Szóval felvetette, hogy L-lel megint becuccolhatnék a lakásukba. Hát hová fajulunk már, hogy anyám csöppet sem tapintatosan arra kér, hogy ne legyek otthon.
Persze mielőtt nagyon sajnálva lennék, azért nem árt tisztázni, hogy mindez azért volt, mert takarítani akart, én meg, szerinte zavarom. Nem tudom, biztos a zárt ajtó frusztrálja, vagy valamit sunnyog, csak nem akarja elmondani. xD
Végül is a dolog mint általában, megint faszásan sült el. Felszerelkeztünk a hétvége kellékeivel, egy halom DVD, egy rakás kaja és nasi, pénz, ha mcdönciznénk, és váltásruha.

Imádom ♥

Dilemma

Fura érzések kavarognak bennem. Igyekszem, de láthatóan nem eléggé. Próbálok a kedvében járni, csinálok reggelit, meleget nem szendvicset. Főzök teát, és megteszek, amit csak tudok. Miért ne tenném? Nagyon kedvelem. Mégis mindig ott érzem a falat, hogy nem elég mindez neki. Tudom jól, hogy nem tudok a végtelenségig ébren maradni esténként, tudom jól, hogy nem egy hodályban élek, amelyben teljes kényelemben lehetünk. Azt is tudom, hogy sosem működik minden zökkenő mentesen. De reméltem, ha velem van, akkor nem más társasága után áhítozik. Hát... tévedtem.
Nem tehetek róla, nekem szükségem van a társaságára, mert utálok egyedül lenni és már az is feldob, ha csak itt van velem. Persze én vagyok az, aki túlreagálja a dolgokat, de én ilyen vagyok. Irigy vagyok és féltékeny, és érzékenyen érint, ha nem velem törődnek, akik fontosak nekem.

Lehet velem van a baj.

Talán nem helyes, ahogyan viselkedem. De fáj és néha már nem tudom leplezni.

Helyzet most

Az elmúlt napokban igen ingadozó volt a kedélyállapotom, és leginkább negatív, mint pozitív. Ez mondjuk érthető, tekintve hogy elég kevés dologgal foglalkozom.
Megőrjített már, hogy nem mehetek edzésre. Akartam, de a doki azt mondta pihenjek. Azonban nekem már lelkiismeret furdalásom volt, mert azon kívül, hogy a duzzanat nem ment le a térdemről és ha ott megnyomódott, akkor fájt, azon kívül semmi bajom. Tudok mozogni, a kezeimmel minden oké, tény nem eshetnék rá, ami a kézilabdában elég nehéz.
Tegnap el is mentem a hosszú kihagyás után edzésre. Tartottam tőle hogyan fogadnak a többiek, bár tudom nem mindig gondolják komolyan a piszkálódást, azért nem szimulálásról van szó. Az edzés a fiúkkal együtt volt, amiket szeretek, mert Józsi jó edzéseket tart. De már az első 15percben, a bemelegítés alatt tropára mentek a combizmaim. Történt ugyanis, hogy néhány kör futás, 2-2 kör térdemelés és sarokemelést, két kör indiánszökdelést követően jött az, hogy guggolásból kellett előrefelé ugrani. Hát én és még néhányan teljesen leguggoltunk és úgyis érkeztünk, aminek következtében aztán kiment minden erő a lábunkból. Jómagam úgy éreztem, hogy bármelyik pillanatban összecsuklik a lábam. Mint említettem egy úgy negyedórával edzés kezdése után történt. Na most az edzésünk másfél órás... rengeteg sprint és lábmunka feladat volt. Hát... úgy ahogy túl is éltem.
A gond ott kezdődött, hogy ma a csapatom rendezett egy kisebb felkészülési tornát. Két vendég csapatunk volt. Reggel 9.20kor. Hát az én lábaim mindössze 9-10 órát pihentek, ami még alvásból is kevés, nem csak izompihentetésből. Hát eljött a meccs. Már a bemelegítésnél éreztem, hogy egyszerűen képtelen leszek egy épkézláb mozdulatot összehozni. Mégis pályára kerültem. Nem ment az elején olyan rosszul. Lőttem két gólt, de védekezésben nem működött velem együtt a lábam. Hagyjuk is.
Igazából az esett rosszul, hogy a társaim minden bajom ismeretében is elég csúnyán nekem estek, az edző is állandóan cseszegtetett. Nem tehetek róla, első edzés, 12 óra múlva az első meccsem.
Én megtettem, amit tudtam, meg is lett az eredménye. Egy szép esést követően, mellyel éppen a térdemen landoltam, ismét bedagadt a térdem, és eléggé fáj is. Az erem is a sokszorosára duzzadt egy ponton. Persze, a doki megmondta, és én is tudom, hogy egy ilyen sérülésnek 6-8 hét kell.. de nem bírtam már itthon.
Most itthon szenvedek, de legalább holnap pihenhetek. Fáj mindenem.

Weekend

Ismét egy szupi hétvége! ^^
Sajnáltam ugyan, hogy nem tudok a csapattal tartani a berettyói tornára, de a térdem még mindig rohadtul fáj. :( Azért az élet nem állt meg, péntek estére megint összecuccoltunk L-lel, amit én már iszonyatosan vártam. Sajna az új filmek nem gyűlnek olyan tempóban, hogy minden filmnézésre újakat szerváljunk össze. Na meg szeretünk válogatni, a hangulat sem mindegy.
Végül aztán néztünk Sikolyt, meeeg Abigélt, meg meccseket, meeeeg volt mindkettőnknek egy-egy baklövése neki a Borattal nekem az Agyő nagyővel. De túléltük. És az Édesek és mostohák is tök jó volt. Ezredjére is megunhatatlan.
Tök jó volt a reggeli Rex felügyelő nézés is meeeg biztos néztünk még valamit csak mivel újabban elég rövid az eszem arra már nem emlékszem -.-"
Szombaton még leléptem kicsit a nagyiékhoz papikám szülinapját megünnepelni, s bár én megfogadtam, hogy nem zabálok be, mint ahogyan szoktam, nem tudtam megtartani, mert még így is, hogy csak csipegettem, teleszedtem magam. Enyhén pukkadozva vittek anyáék vissza L-hez, ahol aztán ebédet főztünk. Sült csirkét meg zöldséges rizst. Fini volt, aztán még jól be is sütiztünk. Azóta persze rájöttem, hogyan kellett volna a csirkét, és majd legközelebb hagyok ki egy kis fűszert, hogy a tetejére kenjem. De életem első sültcsirkéjét nem csösztem el.
Az egész hétvégét végigzabáltuk, no meg "verekedtük", amit persze sosem én kezdtem...
Sajnáltam, hogy haza kell cuccolni, annál is inkább, mert elég nehéz volt a tatyóm..

"Jobb a séta egy baráttal a sötétben, mint egyedül a fényben"

És nem csak a sötétben jó sétálni. :)
Annyiból várom, hogy jobb idő legyen, mert akkor mehetünk éjszaka kerózni, akár a klinikához, sőt akárhova *_* természetesen éjszaka...
Azért hiányozni fognak nyáron azok a hajnal egy órai séták a főtéren :)

"Dear friend, I'm here for you
I know that you don't talk too much
But we can share this day anew"