Összefoglalás

Nos megint eltűntem. Lassan olyan leszek mint a mesehős, de azért élek meg minden, csak kevés mesélni valóm van, semmiségeket meg nem szeretek írni.
Hát ez történt velem február óta.
Kezdem talán a sulival, arról van a legkevesebb írnivalóm, hiszem amióta elkezdődött még nem voltam kint. Nem mintha nem szeretnék kijárni, de nem látom túl sok értelmét, hogy egyetlen előadásért kiutazzak aztán meg haza. Ennyi nem ér 1500 ft-ot.
Amúgy edzegettem szépen, és voltam próbamelón is.
Érdekes volt, tényleg. Kimentem a Klinikára, hogy na majd akkor megnézem magamnak azt a helyet, persze, hogy az egyik legnagyobb hóesést követő reggelen kellett kimenni. De kiértem, gondoltam mivel csak három órát kellett beállnom én naiv azt gondoltam megmutatják mi hol van aztán pakolásszak. Hát egy túróst. Ildikó merthát ismertem én az asszonyságot, megmutatta hol a raktár mit hol tárolnak aztán szépen beállított a pultba és kezdhettem is. Tudni kell, hogy ez bár kicsi, iszonyatosan forgalmas bolt, mert a klinika is marha nagy és hát a látogatók, az orvosok, nővérek, és még egy csomóan odajárnak.
Egészen jól ment, csak néhányat hibáztam, de alig pár perc alatt megtanultam kezelni a szeletelőt és még a sütiket is úgy ahogy tudom hogyan kell elcsomagolni. Sütöttem fornettit is. Tök izgi volt. Asszem meg tudnám szeretni. Na de azóta nem hívtak...
Ami a lényegesebb 3-án itt volt a Veszprém. Annyira jó volt őket látni játszani. Kicsit széthullva és fáradtan, de így is elvarázsoltak. Imádom őket egytől-egyig.
Most pedig itt ülök tök betegen és holnap két meccs vár rám én pedig játszani akarok, de gőzöm sincs hogy állok erőnlétileg, na meg ez az állandó köhögés. Utálom az influenzát. Bár az orrhang tök vicces, utálom, ha cseszkszik a torkom. De elmúlik... idővel

Meggyötörve - Hajdú Cup 2009

Nos, mint már bizonyára említettem kézilabdázom. Számomra az egyik leggyönyörűbb sportág. Nem tudom, hogy akkor is így gondolnám-e, ha nem így neveltek volna. Nálunk hagyomány a sport. Anya kézilabdázott, apa focizik, mint ahogyan a bátyám is. Engem is ebben a szellemben neveltek. Sosem erőltették rám a sportot, sosem volt úgy, hogy "De márpedig muszáj csinálnod valamit és kész!" Hálás vagyok ezért nekik.
Szerintem sokkal jobb dolog az, ha a gyerek saját maga fedezheti fel, hogy mit képes neki a sport adni, ha saját maga és nem pedig a szülő lelkesedése viszi előre. Mielőtt még bármit kezdtem volna csinálni többször vitt el anya a saját meccseire, vagy nem egyszer lógtam az apukám után, hogy láthassam focizni. Amikor még nem voltak nálunk mobilok, addig bizony elég necces volt a dolog, és anya nem egyszer pánikolt be, hogy vajon merre lehetek. Sok mindent kipróbáltam, de ami aztán végül is az életem szerves részévé vált az a kézilabda. Mind szurkoló, mind játékos imádom. Sokak szerint, durva, erőszakos sportág. Hát nektek csak azt tudom üzenni, hogy akkor sakkozni kell. Engem éppen ezért vonz. Sok mindent tanultam meg tőle talán az egyik legfontosabb, hogy nem félek az emberektől. Van egy állóképességem és nem könnyű elbánni velem. (tény én sem vagyok sérthetetlen és még inkább nem golyóálló...)
Sok állomás után, remek meccsek után úgymond leáldozóba került a csillagom. Nem bánom annyira, de igyekszem még mindig hozni, ami tőlem telik. Még régebben kiment a vállam az egyik meccsen, amely sajna úgy néz ki nem rendeződött le annyival. Egy éves kihagyás után már odáig fajult a helyzet, hogy ha egy adott szögnél magasabban nyúlok jobb kézzel egy labda után, úgymond kibicsaklik a vállam.
Nem csinálok belőle gondot, az érzés maga kellemetlen, de gyorsan múlik, mégis frusztráló. 22 éves vagyok és nagyon gyengének érzem magam. A másik vállamon az izmom folyton betapad, már alig másfél hónap szünet után. (azért vannak szünetek, mert az őszi és a tavaszi bajnokság között kapunk némi pihenőt az újabb alapozás előtt)
Évente megrendezésre kerül a megyénkben az úgy nevezett Hajdú Kupa, amelyet gondolom nem kell leírni a megyei csapatok részvételével rendeznek még a bajnokság kezdete előtt. Jó arra, hogy megtudjuk hogyan áll a csapat egy hónappal a tavaszi szezon rajtja előtt. Hát megmondom őszintén mi túl teljesítettük a vártakat. Két labdás edzésünk volt egy kábé két és fél tanteremnyi nagyságú "tornateremben". Ez... nem sok. Figurák gyakorlására, pedig esélytelen.
Hát mi így is kiálltunk vasárnap abban a tudatban, hogy kettő meccset játszunk le egymás után.
Az első lehetőségem egy amolyan labdaszerzés lett volna, jött a labda én meg tök jól észre vettem, na gondoltam én azt leszedem, de a jobb kezemre jött... amin amúgy van vállrögzítő. hát mi lett? Felemeltem a kezem és ahogy a labda hozzáért és lendítettem volna előre, hogy azt megfogjam. Kiment. Jeee. A francért vagyok ilyen roncs már?

....bejegyzés nincs befejezve.

Marian Cozma

A világban hihetetlen embernek nevezett szörnyek élnek. Az, hogy valaki képes egy másik ember életét elvenni, hidegvérrel számomra felfoghatatlan.
Reggel korán anya keltett azzal, hogy képzeljem el a MKB Veszprém kézilabdázóját Marian Cozmát leszúrták és meghalt. Másodpercekig csak kirakóztam a szavakkal, mert nem tudtam felfogni. Aztán leesett, hogy ki meg mi meg merre. Nem mondom, hogy a román a legkedvencebb játékosom volt, de mivel a kedvenc férfi kézilabda csapatom tagja természetes, hogy valamennyire szimpatizálok vele. De ő, ő nem csak egy átlagos játékos volt. 211 centi magas és beállós. Ritka. Sőt a világon most egyedülálló volt. Mindamellett egy nagyon is kedves mosolyú és biztosan egy nagyon jó ember volt.
A halálával nem csak a Veszprém és nem csak a Román nemzeti kézilabda veszített, hanem a magyar is. Ez a 26 éves, nagyon is tehetséges fiú, mivel összeveszett a román válogatott edzőjével, mert kevesellte a játéklehetőségét azt fontolgatta, hogy kérni fogja a magyar állampolgárságot, így a magyar nemzeti gárda egy újabb remek játékost nyert volna. Én személy szerint nagyon örültem volna neki, ha honosítják.
De erről immáron le kell mondanom. Szerintem lassan mindenki értesült róla, hogy Cozmát vasárnap hajnalban egy veszprémi szórakozóhelyen szíven szúrták. A történet nem túl bonyolult. A srácok, mivel ez hagyomány náluk minden fontos eseményt (esküvő, gyermekáldás és stb.) közösen megünnepelnek. Szerintem ez egy remek módja a csapategység erősítésére. Szóval ezen a szórakozóhelyen egyszerre feltűnt egy nagy számú enyingi, rettegett banda, akik nem akarták állni a saját cehhüket. A pultos lány nem akarta ezt hagyni, mire a banda egyik tagja beleverte a lány fejét a pultba, Cozma odament hozzá, hogy megkérdezze hogy van mire többen közrefogták és kivitték a szórakozóhely elé, ahol szíven szúrták. Két csapattársa Zarko Sesum és a mindössze 20 éves Ivan Pesic kisiettek, és élesztgetni próbálták, mire őket is megtámadták és összerugdosták valamint megszurkálták őket. A fiatal Pesic egyik veséjét el kellett távolítani, mindketten az intenzíven kötöttek ki. Marian, a kórházba szállítás után meghalt.

Komolyan képtelen vagyok felfogni, hogy képesek emberek kioltani a másik életét, de külön megrendít, hogy köztiszteletben álló, közkedvelt sportolókat is képesek megfosztani a rájuk váró élet csodás fejleményeitől.

Nyugodj békében!

Ma...

Végre már a szürke hétköznapok is egy kicsit feldobódnak. A hét nem kezdődött valami jól, de a kedd egészen szupin alakult az edzésnek hála.
Nem vagyok nagy futó, de a tegnapi edzés egészen jó volt. Az elején futkároztunk az utcán, elég húzós a dolog, mert nincs rendes kinti csukám, és hát a jeges járdán, megkeményedett, műanyag talpú cipőben futni igencsak nehézkes taknyolás nélkül. De büszke vagyok magamra, jó időeredményeim lettek, ahhoz képest, hogy két hónapot kihagytam, főleg.
A foci is jó volt bent már szerencsére a melegben.

Jól eltűntem

Bár csekély számú olvasó közönségem van azért tőlük bocsánatot kérnék, amiért így felszívódtam blogírás terén.
De mentségemre legyen mondva igen sűrű volt a vizsgaidőszakom. Azért mindenkit megnyugtatok átléphettem a következő félévbe, igaz még utóharcokat kell vívnom a tanulmányi osztállyal, mert bár ott dolgoznak már tizenX éve és nem tudnak nekem segíteni. Küldenek egy csomó helyre, ahonnan aztán persze vissza küldenek a tanulmányi osztályra. Eltelt több óra és még nem intéztem semmit... ilyen ez, valahogy tipikus magyar mentalitás ez.
Na de majd igyekszem visszatérni és összehozni néhány bejegyzést.

Utánozás jó szokás xD

Mi lennék, ha…

...hónap lennék: november
...a hét egy napja lennék: csütörtök
...a nap egy időpontja lennék: éjjel
...bolygó lennék: Vénusz
...tengeri állat lennék: gyilkos bálna
...berendezési tárgy lennék: ágy
...bűn lennék: bujaság
...történelmi személy lennék: Nicholas Flamel
...folyadék lennék: forrás víz
...drágakő lennék: zafír
...fa lennék: ében
...madár lennék: kanári (amúgy félek a madarak nagy részétől)
...szerszám lennék: csavarhúzó
...virág lennék: viola
...időjárás lennék: esős
...mesebeli lény lennék: angyal
...hangszer lennék: zongora
...állat lennék: macska / tigris ^^
...szín lennék: kék
...érzelem lennék: boldogság
...zöldség lennék: burgonya
...hang lennék: nevetés
...elem lennék: levegő
...autó lennék: BMW 1-es coupé
...dal lennék: Regina Spector - The Call
...film lennék: Batman - A sötét lovag
...könyv lennék: Stephenie Meyer: Twilight
...étel lennék: lasagne
...hely lennék: London... St. James' Park
...íz lennék: édes-savanyú
...illat lennék: a reggeli Vele ébredés illata
...hit lennék: politeizmus
...testrész lennék: száj
...arckifejezés lennék: bujkáló mosoly
...tanóra lennék: angol
...rajzfilm lennék: Phineas & Ferb
...mértani alakzat lennék: kör
...szám lennék: 9
...ruhadarab lennék: mez
...ékszer lennék: nyaklánc
...kiegészítő lennék: öv
...szeretet megnyilvánulása lennék: ölelés
...rovar lennék: pók
...gyümölcs lennék: eper
...sminkes cucc lennék: szemceruza
...festmény lennék: Sixtusi kápolna mennyezet freskója
...szobor lennék: Szfinx
...épület lennék: Tower of London

Hát ennyi...

Egy új élmény...

Nos, nem tudom hogyan is kezdjem.
Lehet már említettem, (lusta vagyok visszaolvasni) tagja vagyok egy közösségi oldalnak, egy szerepjátékos oldalnak, amely egy varázslatos világban zajlik, ahova menekülhetek, ha nem akarok foglalkozni életem apró-cseprő gondjaival.
Volt egy találkozó Pesten. Az utolsó pillanatig kétséges volt, hogy elmehetek-e vagy sem (igen 22évesen még engedélyt kell kérnem xD), akkor még nem estem kétségbe, most már tudom, hogy sokat vesztettem volna, ha kihagyom. Az a maroknyi ember, aki mégis soknak számított abban a viszonylatban, nagyon feldobott tegnap este.
Sok olyan embert ismertem meg itt a fórumon, akikkel nagyon jó beszélgetni és érdekesek a számomra. Nem tudom hogy írhatnám ezt le, a barát szó talán túl erős, mivel még sosem találkoztam velük személyesen mégis akadnak olyanok, akikkel most az első személyes találkozás annyira természetesnek hatott. Reggel akadt még egy csomó dolgom, el kellett mennem anyához a hálózsákomért aztán egy szép kis gyaloglás a buszállomásra. Egy kicsit izgultam, mert ott kellett találkoznom két másik fórumossal, akik közül csak az egyikkel beszéltem eddig. Egy keveset. Adél, és Mandika. Féltem, hogy nem fogom felismerni őket, de mindkét lány mondhatni nem tudna elveszni a tömegben. Adél 182 centi és, ami azért önmagában elég ahhoz, hogy észre vegye az ember. Arra számítottam, hogy majd kóvályogok egy sort és akkor talán észre veszem őket. Az eleje kicsit döcögős volt. Nem voltam zavarban, de nem tudtam mit is mondjak. Az úton mivel nem egymás mellett ültünk nem sok szó esett csak addig míg 10-kor el nem indult a busz. Mennyivel jobb lett volna vonattal, de a MÁV és az ő sztrájkjuk...
1 óra után pár perccel megérkeztünk Pestre a Stadionokhoz, onnan pedig metróval át a délihez. Szóval olyan Fél kettő körül meg is érkeztünk a gyülekező helyre, amivel nem lett volna baj, ha a találkozó nem 3-ra lett volna megbeszélve. Átmentünk a szemben lévő üzletekhez egy kicsit, mert Adélnak fénymásoló kellett... volna. És, ha az a volna nem lett volna, akkor most le lenne neki fénymásolva, amit le akart fénymásolni. A lényeg változatlan, kábé 3/4ed óra múlva befutott a "második" bálozó (vegyük úgy, hogy mi hárman voltunk az elsők) Hidoi személyében. Talán nagyon riasztóak voltunk, mert csak odaköszönt, aztán egy kicsit arrébb húzódott. Tovább álldogáltunk, amikor úgy döntöttem, hogy megeszem a másodk szendvicsem. Nos ez mindenkit hidegen hagyott kivéve az állomáson ténfergő éhes galambokat. A sztrájk miatt ugyebár nem nagyon volt akinek az eldobott szendvicsét vagy ilyesmilyét bekajálják. Ezzel sem lett volna baj, ha nem lenne halálfélelmem a dagadt éhes galamboktól. Elkezdtem oldalazni, de azok a kis gátlástalan dögök nem zavartatták magukat jöttek utánam és várták a morzsáimat. De jött Hidoi és volt olyan kedves és magához édesgette őket.
Aztán szépen sorban beestek a többiek. Nem tudnám megmondani ezek után sorrendben kik érkeztek. De jött Lucius, Rafael, Alexa, Viko, Anne-May, Greg, Urinore, Heni, Melissa, Buri és még sokan mások. És Persze Nic. A karakterem legjobb barátnője, akivel én magam is igen jó kapcsolatba kerültem. Olyan fura volt, vagyis épp ez az, hogy nem volt az, mivel olyan volt, mintha egy régi kedves ismerősömmel találkoztam volna újra. Tök jól esett, hogy mindenki máson átnézve én voltam az első, akihez odaszaladt és átölelt. Legalábbis a várakozó tömegben, mert biztosan megölelgette még Rafit is.
3 után még mindig vártunk, majd végre elindultunk. Egy kis patália a buszon, mert egy idegbeteg állat nem tudta melyik buszra szállt. Végre aztán a suliban voltunk. Egy kis bemelegítő játék után aztán átvonultunk az aulába, ahol zajlottak az események. Voltak jó játékok, és ha nem lennék ennyire gátlásos a nagyközönség előtt én is szívesen beálltam volna a szereplős játékokba, de így csak kanalaztam, meg gyilkosoztam.
Jó rész volt az is, mikor a Kavics kórus összeállt, jókat nevettem. De mint minden jónak ennek is vége szakadt, mikor már nagyon beálmosodtam, így el is mentünk Niccel aludni. Ez sem ment simán, még egy jó darabig nem aludtunk, Greg még csikolta a talpam a sajátjával, persze egymásnak lábbal aludtunk csak. Az én matractársam Nic volt természetesen.
Nagyon jól éreztem magam, mégis felemás érzésekkel jöttem el.
És nem kell félreérteni nem azért vannak felemás érzéseim, mert nem éreztem volna jól magam. Épp ellenkezőleg... csak keveslem az időt, így nem tudtam sok mindenkit megismerni. Pedig sok mindenkire, sőt tulajdonképpen minden ott levőre kíváncsi lettem volna, de a sok élvezetes játék mellett kevés volt a lehetőség ismerkedni.
És bár talán sokan a megismertek közül nem is olvassák a blogomat én köszönöm mindenkinek, mert iszonyat jól éreztem magam sajnálom, hogy a személyiségem magam a játékok nagy részéből nem vettem ki a részem.
Ami még izgalmas volt az a hazaút volt. A Stadionoknál négyen indultunk a buszállomásra. Adél, Lucius, Naras és én. Azt kell mondjam ez is egy külön kis izgalmas fejezete volt a hétvégének. A déli busszal terveztük hazajönni. Az első ledöbb az állomásra érkezéskor jött. Két kocsiállásból indultak a buszok. Ezzel nincs semmi baj, de annyian voltak, hogy már indulás előtt háromnegyed órával biztosra vettük, hogy ez a busz bizony elment, aminek nem örültünk volna, mivel a következő busz háromkor indult. Amint beálltak a járgányok a tömeg az addigi sorbanállásból átrendeződött tolongásba. Óvatosba, de furakodtunk és a legokosabban kijátszva a dolgokat Lucius meg én közösen vettük meg a jegyet. Sajna mivel már alig maradt hely nem tudtunk egymás mellé ülni. Legalábbis elsőre ez volt a szitu. De Lucius volt olyan bátor és megkérdezte az egyik nőt, hogy nem ülne-e át a mögötte ülő pasi mellé, hogy mi egymás mellett ülhessünk. És hihetetlen, de átült. Aztán jöttek Adélék és úgy nézett ki Fortuna velünk volt, mert felfértek és még ülő helyük is volt. A sofőr azonban engedte tovább az embereket míg végül az ülések közötti folyosón már állóhely sem maradt.
De mi ültünk és három órán keresztül beszélgettünk. Elvégre két csaj mi mást is tehetne?! xD Végül három után alig pár perccel megérkeztünk a debreceni buszvégre. Egy gyors búcsúzkodás után tök fura volt, de négyen négy különböző irányba indultunk. Ez annyira tetszett.

"A lelki szépség oly varázsfényt kölcsönöz az ember egész valójának, hogy az egyszerű megjelenésével meghódítja a szíveket, és barátokat szerez anélkül, hogy tudná. "
(Lev Tolsztoj)