Álomnap

Azt hiszem minden ember a tökéletes napról álmodik. Amikor minden rendben megy a melóban, és a többiben is. Nos, nekem nem nagyon vannak dolgaim a melón kívül, nincs pasi, a barátok ezer kilóméterekre, tisztelet a kivételnek, de Nichez sem ugorhatok be akármikor, bár megtehetném.
De jó napom volt, reggel ugyan nehezemre esett felkelni, valahogy sokkal jobban élveztem, amíg akkor kelhettem, amikor akartam, és utána is még órákig vakargathattam magam össze, hát most nem. A suliban tanszünet, így egész nap meló. Mégis, ma legalább jól viselkedtek.
Játék volt a Wii-n, aztán egy kis tanulás, számolási gyakorlatok, majd mese, vacsi és fürdés. Aranyosak voltak, hogy megállították a filmet, amíg lent voltam, bár nem tudtam velük nézni, mert a vacsit kellett csinálni. Végre fel van töltve a hűtő... hát igen, Kerem hazajött a hétvégére és vásárolt. Mivel más viszont nem nagyon volt, hát végül is paprikás csirkemellet csináltam. oltári mázlim volt, hogy volt még egy kis kaliforniai paprika a hűtőben. Tettem még bele gombát és a szokásos gyomorgörccsel álltam neki a főzésnek. Miért volt gyomorgörcsöm? Mert bár nem főzök rosszakat, valamelyik gyereknek, vagy olykor egyiknek sem ízlik.
Még épp csak rádobtam a húst a lecsóalapra, amikor megjelent a konyhában Tarik. Kérdezte mit főzök, mondtam, hogy paprikás csirkét, erre szimatolgatott a levegőbe, mosolyog, és mondja, hogy nagyon jó az illata. Gyors felvágtam a gombát, amikor odajött Lara is, hogy hát ő nem kér csirkét, csak sajtos tésztát. Na igen, emiatt a gyomorgörcs.
Míg főtt magának a husi meg a tészta, felmostam a nappalit és felmentem hozzájuk mesét nézni. Tarik ott dörgölőzött a takaróba, mint valami macska, közben meg ezt mondta : bár kész lenne már a csirke, mert ooolyan finom az illata. Örültem.
És végre elkészült, hívtam Larát kóstolni, hogy eldönthesse mit kér akkor. Ízlett neki a hús, de ez már volt így, de akkor mégsem akarta megenni.
Leültünk, az arcukat néztem, a reakciókat. És csoda. Egy rossz szó se, se nyávogás. Majdnem akkora adagot kaptak mint én. Én majd' kidurrantam a végén, Tarik még egy tányérral kért, Lara megevett mindent. Aztán persze fánkolás.
A zuhanyzással is gyorsan megvoltunk, jöhetett egy újabb mese. Szal jó nap volt. Picit fárasztó, de jó.

So confused...

Általában nem tervezek meg mindent jó előre, de vannak helyzetek, amikor ezt meg kell tenni, és ha valamit nem tudok meg idő előtt, akkor kiborulok, és hajlamos vagyok be is pánikolni.
Emiatt nem alszom már napok óta. Nem csak a karácsonyi hazautazásom van veszélyben, de már abban is bizonytalan vagyok, hogy mi lesz jövő héten, amikor anya jön látogatóba. Már sok mindent megterveztem, ahogy számolgattam, kijövünk a pénzemből. Erre most úgy néz ki, hogy még azt is nekem kell megoldani, hogy a reptérről hazahozzam... esélytelen. Nem tudom, mi lesz, de napok óta nem alszom jól... :-\

Nem szeretem az ilyet. Rendesen dolgozom, ennyit nem érdemlek?
Mit mond nekem? Hogy a kocsi is annyiba kerül, mint a busz... ja, a buszra rámenne a teljes heti bérem, nem mellesleg 4-5óra reggel nekem, 4-5 óra vissza... kocsival fél óra, és ha nagyon ragaszkodik hozzá kifizetek 20 fontot a benzinre, annál többe nem kerülhet.

Faszom.

to do list...

Tényleg jobb lenne listát írni az elvégzendő dolgokról, mert túl sok mindent felejtek el. Nem tudom mióta öregszem ennyire, de az utóbbi időben eléggé lyukas az agyam. Olyan dolgokat felejtek el, amelyeket nem volna szabad, és nem tudok rájönni, hogy mi lehet a baj. Talán szednem kellene valami gyógyszert rá...
Sok minden el volt tervezve a hétvégére, amely a kezdetek ellenére pozitívnak mondható. Kezdődött ugyanis, hogy bankkártya híján nem tudok buszjegyet rendelni a neten, így kénytelen vagyok ilyen alkalmakkor Kerem segítségét kérni. De ő most olyan elfoglalt volt, hogy négy nap alatt sem sikerült 4 percet szakítania, hogy megrendelje nekem. A többit hagyjuk, nem akarok sarakat dobálni, a lényeg, hogy amikor lett volna idő... péntek éjszaka, meg behalt az oldal, ahonnan lehet...
Semmit nem aludtam este, reggel kelhettem fel, és még mindig nem tudtam, hogy megyek-e. Nyomtam egy rohanást a kinti buszhoz, aztán megvettem a jegyet az irodában. Cirka 3000ftot húztak rá, később mit kaptam erre a telefonban? Never mind, Andrea! ^^ az én pénzem, ne érdekeljen, mi?
Volt egy listánk, hogy mit csinálunk meg.
Lecsekkolni a lodge-t. pipa
Fish and chips evés. kimaradt
Varázspálcás képek a Hamleysben. pipa
Disney bolt lecsekkolása. pipa Lábjegyzet: A disney bolt nekem óriási csalódás volt, két emelet, lent néhány plüssfigura és hasonlók, fent pedig disneys babacuccok...Pedig hogy reménykedtem benne, hogy hasonló lesz, mint a Hamleys. 5 emelet csupa játék. Állati.
4es fotó készítése abban a fotófülkében. kimaradt
Lilywhites, a sportbolt lecsekkolása. pipa Lábjegyzet: vettem egy pulcsit, egy tasit, meg egy felsőt még... -.-"
Kacsák és mókusok etetése a parkban. pipa
És még folytathatnám. Jó volt, az egyik legjobb hétvége, hála Nikinek.

Még mindig szeretnék felülni a London Eye-ra és elmenni a Madam Tussaud'sba, remélem az is bejön egyszer.

Megnéztük a várost kivilágítva, na az volt még szép. Aztán hazamentünk, szerintem már mindketten igen fáradtak voltunk, a filmnézés megint nem jött össze, de asszem kárpótolva voltunk. Hétfőn reggel jöttem el, mert kiérdemeltem, hogy maradhassak. Nehezen indult a hétfő, de aztán volt egy jó kis futásom a vonathoz, mert most másik vágányról ment, aztán volt még egy futásom a buszomhoz, mert kicsit rosszul kalkuláltam a távolságot, de jó hír. Találtam egy rövidebb utat a vonatállomásra/ról. Mindegy ültem egy órát Canterburyben a buszvégállomáson, míg jött az enyém, egyre haza is értem, kettőkor kezdhettem is melózni.juppííí

Mindegy, megérte.

Vajon létezik...?

Az Alkimista elolvasása óta sokat töprengek az élet dolgain, próbálok nyitottabb szemekkel járni. Nem hiszek igazán ezekben a jeles dolgokban, de gondolkodásra ösztönzött, főleg egy múltbeli levél óta. Tudom, sosem jelent jót, ha egy nő gondolkodik, hajlamos túlgondolkodni, variálni a dolgokat. De most, vagyis nem most, pár napja olvastam egy bejegyzést. Újabb eljegyzés, idén már a sokadik. Örülök neki, félreértés ne essék, innen is sok boldogságot kívánok Csigának! *-*
Inkább azon kezdtem el gondolkodni, hogy vajon valóban mindenki számára van-e Valaki? Vagy ez csak amolyan hitegetés, hogy senki se keseredjen el. De kell mindenkinek egy ilyen ábrándkép? Elvégre nem egy ember hal meg úgy, hogy nem találta meg az ő másik felét. Az ilyenekkel mi van?
Persze Az alkimistában erre is voltak válaszok, jól felépített könyv, de talán a szerelem meglelése nem a "Személyes Történet" része. Persze, ha körülnézek, megnyugodhatnék, hiszen nem vagyok lemaradva senkitől, de valahogy beleült az a bizonyos bogár a fülembe. Elbizonytalanodtam.
Igen, távol vagyok az otthontól, de hányszor láttunk már olyat, hogy a főhősnő külföldön lelt Rá, de nem is kell a filmekre gondolni, hiszen én is egy olyan családdal élek, akik különböző nemzetiségűek. Tény, nem várhatjuk, hogy minden az ölünkbe hulljon, de mégis mennyit kell utazni ezért? És vajon mi a fontosabb? A szerelem megtalálása, vagy az álmaink élése? Az ember gyarló lény, vágyai kielégíthetetlenek, mindig vágyakozik, hiába váltja valóra az álmait, újakat keres magának. Azt hittem, az én legnagyobb álmom épp valóra válik, de azóta már újak jöttek elő, vagy lehet nem is újak, csak eddig volt más, amire összpontosítottam.
Mi van, ha a nagy megvalósításban már lemaradtam a vonatomról...?

Zavar a karmámban.

Nem tudom mi támadott meg az elmúlt két napban, de kegyetlenül sok a negatívum tegnap óta. Először is kezdve ott, hogy hétfőn fél hétkor már fent voltam, pedig be volt állítva a vekkerem 8:10re. Nem tudtam már visszaaludni.
A srácok meglepő mód időben lejöttek, de aztán ment a szenvedés a reggelivel. Nem tudták eldönteni mit kérnek, aztán azt sem, hogy milyen müzlit. Hurrá, de meglepő módon így sem voltunk késésben.
Hazaértem, gondoltam csinálok egy kis reggelit, de én sem tudtam mit ennék. Végül a fokhagymás kenyér és a tonhal mellett döntöttem. Gondoltam megeszem a szobámban. Az Isten sem akarta, hogy én megegyem azt a kaját, mert az egyik lépcsőfordulóban kifordult a kezemből a tányér reflexből utána akartam nyúlni, így kilöttyintettem a kakaót is. Jee. Egy kis reggeli helyetti szőnyeg súrolás és kaja kidobás... végül is, nem is hiányzott az nekem. Épp a gatyám meg a többi szennyesem gyömöszköltem a mosógépbe, amikor megcsörrent a telefon. Leértem, felvettem, de tudta a franc, hogy a töltőről levéve egyből megnyitja a vonalat, szal megnyomtam a felvevő gombot, semmi. Fasza.
Pár perc múlva csörög a teló, hogy húzzak már be legyek oly bűbáj a suliba, mert a kiscsaj hányt, és vigyem haza. Zsír. Köbö egy órám sem volt magamra. Na akkor tévét be, nézzünk mesét. Nem gáz, szeretem a meséket, de lett volna dolgom, így miután Kerem kétszer felhívott, hogy mizu, elmentem zuhanyozni. Nem szokásom a hosszú zuhany, épp mikor kiléptem alóla, megint csörgött a telefon. Törölközőben ugráltam le a lépcsőn, hogy helyzetjelentést adjak. Minden rendben.
Az lett ígérve, hogy Greta hazajön, de sehun kifli még negyed háromkor. Pár perc múlva telefonál, hogy jön hazafelé, megpróbálja felvenni Tarikot, majd csörög. Mivel nem csörgött, felöltöztünk és irány a suli. Alig értünk ki az utcára, Lara rosszul lett, és ott a járdán kezdett hányni. Irány vissza a ház. Miután könnyített magán, újra megpróbáltunk eljutni a suliba. Tarik meg a tanárok már ott vártak ránk... jól elkéstünk. Az út haza szerencsére nem tartogatott semmit.
Greta pont akkor érkezett meg, mikor mi. A nagy ijedtségre való tekintettel elment bevásárolni, épp csak azt nem vett, amit kellett volna: rendes kaját.
Csináltam sós krumplit Larának, mert nekem anya azt tanította, hogy azt kell rá enni. De meg lettem kérve, hogy csináljak belőle pürét, mert az finomabb. Mellékes, hogy a kislány nem ehette volna. Hát megrántottam a vállam. Az utóbbi időben ez megy. Sok mindent nem értek, de nem is akarom őket megérteni, ők úgy csinálják, én meg jól csinálnám, de nem én vagyok itthon, szóval rájuk hagyom.
Kedd. Hát már megint előbb keltem, de megpróbáltam visszaaludni. Ment is, erre 8kor kopognak az ajtómon. Keljek mert suli van. Kedvesen felkeltettek, hogy megint átmenjünk a hajcihőn a kajával aztán Tarikot elvigyem suliba. Gondoltam Gretának mennie kell melóba hamarosan, ezért kell nekem vigyáznom egész délelőtt Larára. Lófaszt. Egész nap itthon volt.
Egy dolog miatt nem bánom, hogy törlesztek az adósságomból. Három nappal kevesebbel tartozom. De akarom vissza a délelőttjeimet...

Hétvége.

Azt hiszem, mondhatom, hogy ismét rosszul vizsgáztam. Lett volna időm írni, de nem tettem. Ezt egy olyan reggeli kávé melletti, az élet nagy dolgairól elmélkedős feltámadásnak szántam, de nem igazán bízom benne, hogy sikerülni fog. Na mindegy. A dizájn egyelőre így marad, de majd keresek valakit, aki tud segíteni ebben.
Az elmúlóban levő két napom egészen jól telt. Pénteken egész nap szakadt az eső, és ahogy várható volt, szombaton verőfényes napsütés volt. Persze viharos széllel, de ez itt már jónak számít. Csábított is az idő rendesen egy kis pénzköltésre, de magamra kellett parancsoljak, hogy nem mehetek sehova.
Bizony, a múltkori eldobott 50font után, most kicsit szüneteltetni kell a költekezést. Várom anyut, le kell foglalni a szállást, meg a buszt sem ártana már.
Rég nem éreztem így, sőt talán így még sohasem éreztem. A saját magam által megkeresett pénzből fogok elvinni Londonba. Ez olyan jó érzés, hiszen évek óta, még csak ajándékot sem tudtam neki venni. Bár a születésnapja pont a hazautazásakor lesz, azért én ezt az utat szülinapi ajándéknak szánom.
A hétvégén volt X-factor is, végigizgultam, de a 4 nagy kedvencem Matt, Katie, Mary és Storm is bejutottak a legjobb 12be. Kíváncsi vagyok már nagyon.
Egyébként csönd és kicsi unalom volt, de már kezdődik is az új hét. Még 70 font kerül majd a zsebbe Ka-ching... lehet menni elkölteni. Egy hét múlva megint csutkára le leszek égve xD De nem baj, venni kell esőkabátot, valami cipőt, és esernyőt, mert itt vagyok Európa legcsapadékosabb országában, és nincs ernyőm -.-

Próba...

Mai nap kedvem támadt, majd meglátjuk meddig tart ki, de sok idő kimaradt, mert lusta vagyok a blogíráshoz.
Most sokadszor is megpróbálom. Talán kitartok ez alkalommal, amíg van írnivalóm, addig esélyes a dolog.
Az kimaradt hónapokat, pedig megpróbálom visszaidézni. És tartalommal megtöltetni a blogot, bár senki nem olvassa, engem valahol megnyugtat. Remélem.