Vajon létezik...?

Az Alkimista elolvasása óta sokat töprengek az élet dolgain, próbálok nyitottabb szemekkel járni. Nem hiszek igazán ezekben a jeles dolgokban, de gondolkodásra ösztönzött, főleg egy múltbeli levél óta. Tudom, sosem jelent jót, ha egy nő gondolkodik, hajlamos túlgondolkodni, variálni a dolgokat. De most, vagyis nem most, pár napja olvastam egy bejegyzést. Újabb eljegyzés, idén már a sokadik. Örülök neki, félreértés ne essék, innen is sok boldogságot kívánok Csigának! *-*
Inkább azon kezdtem el gondolkodni, hogy vajon valóban mindenki számára van-e Valaki? Vagy ez csak amolyan hitegetés, hogy senki se keseredjen el. De kell mindenkinek egy ilyen ábrándkép? Elvégre nem egy ember hal meg úgy, hogy nem találta meg az ő másik felét. Az ilyenekkel mi van?
Persze Az alkimistában erre is voltak válaszok, jól felépített könyv, de talán a szerelem meglelése nem a "Személyes Történet" része. Persze, ha körülnézek, megnyugodhatnék, hiszen nem vagyok lemaradva senkitől, de valahogy beleült az a bizonyos bogár a fülembe. Elbizonytalanodtam.
Igen, távol vagyok az otthontól, de hányszor láttunk már olyat, hogy a főhősnő külföldön lelt Rá, de nem is kell a filmekre gondolni, hiszen én is egy olyan családdal élek, akik különböző nemzetiségűek. Tény, nem várhatjuk, hogy minden az ölünkbe hulljon, de mégis mennyit kell utazni ezért? És vajon mi a fontosabb? A szerelem megtalálása, vagy az álmaink élése? Az ember gyarló lény, vágyai kielégíthetetlenek, mindig vágyakozik, hiába váltja valóra az álmait, újakat keres magának. Azt hittem, az én legnagyobb álmom épp valóra válik, de azóta már újak jöttek elő, vagy lehet nem is újak, csak eddig volt más, amire összpontosítottam.
Mi van, ha a nagy megvalósításban már lemaradtam a vonatomról...?