Rég nem írtam, volt okom, kedvem viszont nem. A szenvedés valahogyan megoldódott, végül is anyu idekerült valahogyan, jó későn, de legalább volt időm kitakarítani. Mindent szépen fittiben megoldottam, csini lett a ház, még a retkes kutyát is elvittem lefárasztani, megfuttattam a vén kurvát. Ami végül is nekem is jól esett. Rég nem mozogtam egy rendeset.
Jó volt anyát újra látni, csak kicsit furcsa volt állandóan fordítani egyik nyelvről a másikra, amit beszélgetni akartak. Néha pöppet zsongott már a fejem.
Hétfőn volt egy jó kis főzőcskénk, aztán pihi anyunak, én meg melózhattam. Ez így elég shit volt, merthát na. Inkább lettem volna csak vele, és tekereghettünk volna, ahogy azt én elterveztem. De ugyebár ember tervez... a többi ember pedig keresztbe tesz. Ettem jó kis töltött kápit, nagyon hiányzott már egy jó anyaféle kaja, be is ettem belőle.
Kedden (Boldog Szülinapot nekem!) elhúztunk Londonba. Jó buták voltunk, vagyishát inkább én, mert simán betehettem volna a táskánkat a csomagmegőrzőbe, ha veszem a fáradtságot és körbenézek. De nem, mi huzigáltuk azt a szart körbe-körbe. Nomindegy, nem volt az olyan rossz azért. Aztán irány volt a vonat, és irány volt East Croydon, a szállás. A hotelszoba király volt, jó tágas, tévé, ágy, fürdő. Egy kis kosárban volt tea, kávé és még vízforraló is. Nem maradtunk ott sokat, gondoltam nem sétáltunk még eleget (dehogynem), elmentünk felfedezni Croydon vásárlóutcáját is. Sajna már 6 körül jártunk, így a boltok sorra zártak. De nekünk maradnunk kellett, mert Nikivel ezt beszéltük meg. Hamarosan össze is jött a találka, átvettük a kabátokat, majd elmentünk enni. Pizza hut. Asszem jót ettünk :)
Szerda volt aztán a kemény menet. Nem volt valami eccerű dolog össze szerkeszteni anyát mi érdekli. Végülis a Towernél kezdtünk, metróztunk, szerintem hót élvezte a jegy kezelést :) Bár megnéztük a Bridge-t meg a Towert, nem úgy tűnt, mintha valóban Londonban érezné magát. Ezt láttam rajta. Na aztán újra metró, pedig szívesen mutogattam volna neki a hidakat, de nem akartam már délelőtt megfájdítani a lábát. Akkor éreztem, hogy valóban elhiszi, hogy itt van, amikor nagyon meglepődött, de még a lélegzete is elállt egy pillanatra, amikor a metróból a Big Ben lábánál bukkantunk fel. Némi győzködés árán aztán a London Eyera is befizettünk. Megszámolni sem tudnám, hányszor voltam ott korábban, de még egyszer sem ültem fel rá. Egyedül nem volt kedvem, aztán meg valamiért máskor sem. Állati volt.
Szépen megmutogattam neki mindent, tetszett neki nagyon a Sherlock étterem, oda majd egyszer el is fogom vinni, ezt már most biztosra veszem, akkor nem mentünk be, mert nem is igazán voltunk még akkor éhesek. Jött a Trafalgar, majd a Trafalgar mögötti rész, aminek még nem néztük meg a nevét, de mindenképpen meg kell. Továbbmentünk a Chinatownba, s ahogy beleszagoltunk a kínai kajáldákból kijövő édes-savanyú illatokba, már nem bírtuk tovább. Kerestünk egy ehetsz, amennyi beléd fér éttermet és adtunk az élvezeteknek. Nem tudom hogyan van mindig ekkora mázlija, de csirkeszárny mindenhol van, ahol megkívánja, ez a kedvence. Hát bekajáltunk rendesen, még mielőtt azonban elpilledtünk, jobbnak láttuk felkelni és útnak indulni, tovább felfedezni. Cool Britannia, Lillywhites, majd Piccadilly circus. Fel akartam vinni anyát a Regents Streetre, a játékboltba és a többi üzletbe, vagyis legalább az üzletekhez. Az Oxford Street is kimaradt, inkább a másik irányba mentünk, a St. James' parkba. Ettünk gyümit, ami totál jól esett, noha ettől függetlenül még kicsit éhes voltam. Amit mindenképpen meg akartam még anyának mutatni, az a Big Ben és a London Eye kivilágítva, így még egy kicsit parkoztunk, bár kezdett egyre hidegebb lenni.
Még a szállodai reggeliről nem tartottam élménybeszámolót, nos azt hiszem, ha legközelebb megyünk, inkább nem fogom kérni... A tojásrántotta ehetetlen volt, csak úgy, mint a sült kolbász. Szerencsére a fatüzelt paradicsom és a sült sonka ehető volt, meg lehetett pirítóst és gabonapelyhet is enni. Attól eltekintve, hogy az asztalok általában ragadtak a tudja fene mitől, úgy összességében a szállással elégedettek lehettünk. Közel volt az állomáshoz, amiért csütörtökön hálát adtam, mert rohadt nehéz volt a táskánk.
Remélem anya tényleg annyira élvezte az egészet, mint ahogy mondta, sajnáltam, hogy ilyen kevés időnk jutott az egészre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése