Upset

Igen az vagyok. Zaklatott. Azt hittem sikerül könnyen átverekedni magam az érzelmek hullámvölgyén, és nem fogok kiborulni. Nem fogok szomorkodni, mert egyszer elbuktam. Nem először. De ez most mellékes. Azt hittem, hogy képes leszek mindenféle sebnyalogatás és önostorozás nélkül megemészteni, hogy vége. Vége az életem egyik legszebb korszakának.
Néhány órája magamba roskadva ülök, és egyre inkább elhatalmasodik rajtam a szomorúság. Percekkel ezelőttig nem igazán tudtam, miért. Tény, csodás időszakot kellett magam mögött hagynom, de az élet már csak ilyen. Aztán jött a megoldás. Azért vagyok ennyire letörve, mert nem csak a csodás londoni napoktól kellett búcsút vennem, hanem függetlenségtől is. Well, nem voltam egészen független, sok mindenhez voltam kötve, de mégis... senki nem mondta meg, hogy mire költsem a pénzEM, mert az az én pénzem volt. Nem kellett az anyukámtól kérnem, hogy elmehessek moziba, vagy meginni valamit a barátokkal, és tudtam volna ajándékot is venni a szeretteimnek karácsonyra. Nem volt az, hogy jahj, de jó lenne, de nincs egy fityingem sem.
Most meg... ha ajándékozni akarok, akkor a megmaradt lófasznyi pénzemből szinte semmit nem költhetek. És ez.... elszomorít. Megint. A kilátástalanság, a szürke hétköznapok. Nem akarom.

Álombubi *pukk*

Ez van, ha az ember kezd túl magasan a felhők fölé emelkedni. Jön valami, amitől hamarosan a földnek csapódsz. Csak tudnám, hogy egyesek hogy képesek nem kétségbeesni.
Na mindegy, a karácsonyi hazautazás kálváriája fölösleges volt. Hazamegyek. Amint tudok.

New experience

Írnám szívem szerint az egész bejegyzést angolul, bár kétlem, hogy mindent helyesen le tudnék írni. De most így reggel totál feldobódtam, bár őszintén megvallva előtte rendesen be voltam ijedve.
Újra megbizonyosodhattam róla, hogy az angol emberek, noha felfogásban sokszor megbotránkoztatnak, azért jó beszélgető partnerek. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy ma kijött egy mosógép szerelő "bácsi" és bár körülbelül 5 perc alatt letudta a gépet, és közölte, hogy ki kell cserélni, mégis kitöltötte a fél órás minimum kint léti időt. Nem mondanám, hogy bántam, meglepően jól elbeszélgettünk, bár gondoltam inkább az elején közlöm vele, hogy nem biztos, hogy mindent érteni fogok, amit mond, mert nem angol vagyok.
Ehhez képest nem kímélt a hadarásával, de büszkén mondhatom, hogy jól elboldogultam és még a viccet is értettem.
De mókás, ha valakinek azt mondom Hungary, egyből azzal jönnek, hogy ott szépek a lányok. Erre mit tudok mondani? Hümmögök... szépek... erős túlzás, legalábbis ezt kihangsúlyozni. Kedvesen mondtam, hogy inkább csak tudnak öltözködni. Legalábbis tudtak. A divat maga torzul abba az irányba, hogy lassan aki akar, sem tud már normálisan öltözködni. Én meg biztos nem fogok csőnadrágot és medvetalpat hordani. xD
Aranyos volt a faszi, azt mondta, ha fele annyi idős lenne, elhívna bulizni és megmutatná, hogy lehet itt is. xD
Jó élmény volt, nagyon féltem, hogy bénázni fogok, de ehhez képest jól kitöltöttük a fél órát. :D
Üröm az örömben, hogy a mosógépet ki kell cserélni, így nem tudni, mikor lesz újra gép. Fasza. >.<

És tényleg....

Végre már teljesen biztos, hogy mikor megyek haza, megvannak a repjegyek, itt volt már az ideje. Komolyan mondom sokkal jobb érzés ez így.
Ahogyan saccoltam, a reptérre való kijutásomat majd magamnak kell megoldanom, de ennyi kényelmetlenséget igazán megér nekem, hogy két nappal többet lehetek a családommal és, hogy nem 24én kell hazamennem.
Üröm az örömben, hogy ettől függetlenül is pont lekésem aput, akit már most fél éve nem láttam, csak camerán. Az ő esetében nem mondhatom azt, hogy ajh hát úgyis eleget voltam már vele, mert nagyon keveset volt velünk. Sokat gondolkodtam azon, hogy milyen lenne most minden, ha neki is otthon lett volna munkája. De egyszerűen el sem tudom képzelni. Annyira nem ismerem, nem tudom, hogy mit tett volna egyes esetekben, s hogy megtörtént-e volna egyáltalán sok dolog, amelyek megtörténtek. Azt sem tudom igazán eldönteni, hogy jobb lenne-e vagy rosszabb, de több dologban biztos vagyok, amit inkább nem fejtenék ki. Nem is ez a lényeg most.
Annak ellenére, hogy sokat nem volt velünk, feltűnnek az ilyen féléves távolmaradások, és biztos vagyok benne, hogy ez engem később nagyon szarul fog érinteni. De majd beszélünk camon, legalább látom, hogy jól van.

A költségvetésem már kész, nem egy elviselhetetlen dolog, de vagy a reptérhez, vagy Londonhoz kell legközelebb közeli állást találnom.

"Goin' home, baby...goin' home, baby..."

 Esküszöm azt hittem sosem jön már el ez a pillanat, vagy nem is tudom. Annyi szarakodás volt már az elmúlt pár hétben, mindig aggódni valamin, hogy a hazautazásom olyan távolinak tűnt. Nem is úgy mondanám, hogy távolinak, inkább csak egy soha meg nem valósuló ábrándnak.

Igen, én most erről ábrándozom. Arról, hogy hazautazok karácsonyra a családhoz. Már akkor tudtam, hogy ekkorra haza szeretnék utazni, amikor kijöttem ide. Hetek óta téma volt, de mindmáig annyira bizonytalan volt ez az egész. A sok variálástól meg már a hócipőm is tele volt, s így nem egyszer megfordult a fejemben, hogy jobb lenne itt maradni. Na nem pont itt, hanem mit tudom én, beutazni Londonba, ilyesmi.

Aztán pénteken igazán durvára fordult a szitu. Mivel már nagyon erősködtem, végre eljött a pillanat, hogy megbeszéljük, most már nem csak sacperkábéra, hogy mikor mehetek haza, hanem pontosan. Hát ebből aztán lett egy nagyobb sírás-rívás, persze a részemről. Történt ugyanis, hogy közölték velem, hogy csak 24-én tudnak elengedni. Ezen aztán jól felhúztam magam, talán nem kell indokolnom, de mégis megteszem. Egyrészt azért cseszte a csőröm a dátum, mert mégiscsak Szenteste napja, amit már ugye a fadíszítéssel, készülődéssel illik tölteni, a családdal. Erre beszól a nagyokos török: dehát a gép ott van háromra, milyen messze is laktok a reptértől? (válasz: két és fél három óra) Na, akkor estére hazaértek, nem?

Hát ennél a pontnál nem sok választott el attól, hogy a frissen elkészült teáját a bájosan seggfej mosolyába ne vágjam. Azért na...
Aztán több eshetőséget is figyelembe véve, végül is bele kérdezgettünk a dolgokba, hogy mi lenne, ha mégis előbb mennék, erre azt a választ kaptam, hogy nincs akadálya, de akkor újév előtt vissza kell jönnöm. Esküszöm úgy éreztem magam, mint egy partra vetődött hal, guvadt szemekkel, levegőért kapkodva tátogtam. Móóókás... aztán anyuval megkérdeztük, hogy és mi lenne, ha a nagyira bíznák a gyerekeket. Jahj hát azt nem lehet, láttad, 72 éves, öreg és használhatatlan, mert hogy van egy kis hátproblémája. Hát könyörgöm.. nem kell velük fára másznia... csak itt kell lennie, tőle még a takarítást sem fogják elvárni.
Aztán ma, amikor kérdezték, közöltem, hogy jobb híján megvesszük a jegyet 24re. Talán látták, hogy rohadtul nem vagyok kibékülve a helyzettel, vagy épp csak megint szívózni akartak velem, mint ahogy teszik mostanság...
Hirtelen az öreg és használhatatlan nagyi mégis egy jó megoldásnak ígérkezik, így most úgy néz ki, hazamehetek 22-én.
Most így belegondoltam a dologba, és állatira jó érzés. Szeretem mikor előre, és még időben tudok valamit. Nem mondom, hogy nem lett volna jobb ezt már egy hónapja érezni és nem átesni ezen a szarakodáson, de...
Mindenesetre jobbnak érzem, ha már most elkezdtek szállást keresni 21.-e éjszakára, mert nem lesz senki, aki kivigyen a buszállomásra vagy a reptérre, és nem akarok megint úgy járni, mint mikor anya jött. Az utolsó pillanatokban derült ki, hogy oldjam meg magam a dolgokat. xD utálom az ilyen meglepiket.

"On the day I went away... goodbye...
Was all I had to say... now I...
I want to come again and stay... Oh my my...
Smile, and that will mean that I may

Cause I've seen blue skies, through the tears
In my eyes
And I realise.. I'm going home..."

There's no place like London...

Rég nem írtam, volt okom, kedvem viszont nem. A szenvedés valahogyan megoldódott, végül is anyu idekerült valahogyan, jó későn, de legalább volt időm kitakarítani. Mindent szépen fittiben megoldottam, csini lett a ház, még a retkes kutyát is elvittem lefárasztani, megfuttattam a vén kurvát. Ami végül is nekem is jól esett. Rég nem mozogtam egy rendeset.
Jó volt anyát újra látni, csak kicsit furcsa volt állandóan fordítani egyik nyelvről a másikra, amit beszélgetni akartak. Néha pöppet zsongott már a fejem.
Hétfőn volt egy jó kis főzőcskénk, aztán pihi anyunak, én meg melózhattam. Ez így elég shit volt, merthát na. Inkább lettem volna csak vele, és tekereghettünk volna, ahogy azt én elterveztem. De ugyebár ember tervez... a többi ember pedig keresztbe tesz. Ettem jó kis töltött kápit, nagyon hiányzott már egy jó anyaféle kaja, be is ettem belőle.
Kedden (Boldog Szülinapot nekem!) elhúztunk Londonba. Jó buták voltunk, vagyishát inkább én, mert simán betehettem volna a táskánkat a csomagmegőrzőbe, ha veszem a fáradtságot és körbenézek. De nem, mi huzigáltuk azt a szart körbe-körbe. Nomindegy, nem volt az olyan rossz azért. Aztán irány volt a vonat, és irány volt East Croydon, a szállás. A hotelszoba király volt, jó tágas, tévé, ágy, fürdő. Egy kis kosárban volt tea, kávé és még vízforraló is. Nem maradtunk ott sokat, gondoltam nem sétáltunk még eleget (dehogynem), elmentünk felfedezni Croydon vásárlóutcáját is. Sajna már 6 körül jártunk, így a boltok sorra zártak. De nekünk maradnunk kellett, mert Nikivel ezt beszéltük meg. Hamarosan össze is jött a találka, átvettük a kabátokat, majd elmentünk enni. Pizza hut. Asszem jót ettünk :)
Szerda volt aztán a kemény menet. Nem volt valami eccerű dolog össze szerkeszteni anyát mi érdekli. Végülis a Towernél kezdtünk, metróztunk, szerintem hót élvezte a jegy kezelést :) Bár megnéztük a Bridge-t meg a Towert, nem úgy tűnt, mintha valóban Londonban érezné magát. Ezt láttam rajta. Na aztán újra metró, pedig szívesen mutogattam volna neki a hidakat, de nem akartam már délelőtt megfájdítani a lábát. Akkor éreztem, hogy valóban elhiszi, hogy itt van, amikor nagyon meglepődött, de még a lélegzete is elállt egy pillanatra, amikor a metróból a Big Ben lábánál bukkantunk fel. Némi győzködés árán aztán a London Eyera is befizettünk. Megszámolni sem tudnám, hányszor voltam ott korábban, de még egyszer sem ültem fel rá. Egyedül nem volt kedvem, aztán meg valamiért máskor sem. Állati volt.
Szépen megmutogattam neki mindent, tetszett neki nagyon a Sherlock étterem, oda majd egyszer el is fogom vinni, ezt már most biztosra veszem, akkor nem mentünk be, mert nem is igazán voltunk még akkor éhesek. Jött a Trafalgar, majd a Trafalgar mögötti rész, aminek még nem néztük meg a nevét, de mindenképpen meg kell. Továbbmentünk a Chinatownba, s ahogy beleszagoltunk a kínai kajáldákból kijövő édes-savanyú illatokba, már nem bírtuk tovább. Kerestünk egy ehetsz, amennyi beléd fér éttermet és adtunk az élvezeteknek. Nem tudom hogyan van mindig ekkora mázlija, de csirkeszárny mindenhol van, ahol megkívánja, ez a kedvence. Hát bekajáltunk rendesen, még mielőtt azonban elpilledtünk, jobbnak láttuk felkelni és útnak indulni, tovább felfedezni. Cool Britannia, Lillywhites, majd Piccadilly circus. Fel akartam vinni anyát a Regents Streetre, a játékboltba és a többi üzletbe, vagyis legalább az üzletekhez. Az Oxford Street is kimaradt, inkább a másik irányba mentünk, a St. James' parkba. Ettünk gyümit, ami totál jól esett, noha ettől függetlenül még kicsit éhes voltam. Amit mindenképpen meg akartam még anyának mutatni, az a Big Ben és a London Eye kivilágítva, így még egy kicsit parkoztunk, bár kezdett egyre hidegebb lenni.
Még a szállodai reggeliről nem tartottam élménybeszámolót, nos azt hiszem, ha legközelebb megyünk, inkább nem fogom kérni... A tojásrántotta ehetetlen volt, csak úgy, mint a sült kolbász. Szerencsére a fatüzelt paradicsom és a sült sonka ehető volt, meg lehetett pirítóst és gabonapelyhet is enni. Attól eltekintve, hogy az asztalok általában ragadtak a tudja fene mitől, úgy összességében a szállással elégedettek lehettünk. Közel volt az állomáshoz, amiért csütörtökön hálát adtam, mert rohadt nehéz volt a táskánk.
Remélem anya tényleg annyira élvezte az egészet, mint ahogy mondta, sajnáltam, hogy ilyen kevés időnk jutott az egészre.

Álomnap

Azt hiszem minden ember a tökéletes napról álmodik. Amikor minden rendben megy a melóban, és a többiben is. Nos, nekem nem nagyon vannak dolgaim a melón kívül, nincs pasi, a barátok ezer kilóméterekre, tisztelet a kivételnek, de Nichez sem ugorhatok be akármikor, bár megtehetném.
De jó napom volt, reggel ugyan nehezemre esett felkelni, valahogy sokkal jobban élveztem, amíg akkor kelhettem, amikor akartam, és utána is még órákig vakargathattam magam össze, hát most nem. A suliban tanszünet, így egész nap meló. Mégis, ma legalább jól viselkedtek.
Játék volt a Wii-n, aztán egy kis tanulás, számolási gyakorlatok, majd mese, vacsi és fürdés. Aranyosak voltak, hogy megállították a filmet, amíg lent voltam, bár nem tudtam velük nézni, mert a vacsit kellett csinálni. Végre fel van töltve a hűtő... hát igen, Kerem hazajött a hétvégére és vásárolt. Mivel más viszont nem nagyon volt, hát végül is paprikás csirkemellet csináltam. oltári mázlim volt, hogy volt még egy kis kaliforniai paprika a hűtőben. Tettem még bele gombát és a szokásos gyomorgörccsel álltam neki a főzésnek. Miért volt gyomorgörcsöm? Mert bár nem főzök rosszakat, valamelyik gyereknek, vagy olykor egyiknek sem ízlik.
Még épp csak rádobtam a húst a lecsóalapra, amikor megjelent a konyhában Tarik. Kérdezte mit főzök, mondtam, hogy paprikás csirkét, erre szimatolgatott a levegőbe, mosolyog, és mondja, hogy nagyon jó az illata. Gyors felvágtam a gombát, amikor odajött Lara is, hogy hát ő nem kér csirkét, csak sajtos tésztát. Na igen, emiatt a gyomorgörcs.
Míg főtt magának a husi meg a tészta, felmostam a nappalit és felmentem hozzájuk mesét nézni. Tarik ott dörgölőzött a takaróba, mint valami macska, közben meg ezt mondta : bár kész lenne már a csirke, mert ooolyan finom az illata. Örültem.
És végre elkészült, hívtam Larát kóstolni, hogy eldönthesse mit kér akkor. Ízlett neki a hús, de ez már volt így, de akkor mégsem akarta megenni.
Leültünk, az arcukat néztem, a reakciókat. És csoda. Egy rossz szó se, se nyávogás. Majdnem akkora adagot kaptak mint én. Én majd' kidurrantam a végén, Tarik még egy tányérral kért, Lara megevett mindent. Aztán persze fánkolás.
A zuhanyzással is gyorsan megvoltunk, jöhetett egy újabb mese. Szal jó nap volt. Picit fárasztó, de jó.

So confused...

Általában nem tervezek meg mindent jó előre, de vannak helyzetek, amikor ezt meg kell tenni, és ha valamit nem tudok meg idő előtt, akkor kiborulok, és hajlamos vagyok be is pánikolni.
Emiatt nem alszom már napok óta. Nem csak a karácsonyi hazautazásom van veszélyben, de már abban is bizonytalan vagyok, hogy mi lesz jövő héten, amikor anya jön látogatóba. Már sok mindent megterveztem, ahogy számolgattam, kijövünk a pénzemből. Erre most úgy néz ki, hogy még azt is nekem kell megoldani, hogy a reptérről hazahozzam... esélytelen. Nem tudom, mi lesz, de napok óta nem alszom jól... :-\

Nem szeretem az ilyet. Rendesen dolgozom, ennyit nem érdemlek?
Mit mond nekem? Hogy a kocsi is annyiba kerül, mint a busz... ja, a buszra rámenne a teljes heti bérem, nem mellesleg 4-5óra reggel nekem, 4-5 óra vissza... kocsival fél óra, és ha nagyon ragaszkodik hozzá kifizetek 20 fontot a benzinre, annál többe nem kerülhet.

Faszom.

to do list...

Tényleg jobb lenne listát írni az elvégzendő dolgokról, mert túl sok mindent felejtek el. Nem tudom mióta öregszem ennyire, de az utóbbi időben eléggé lyukas az agyam. Olyan dolgokat felejtek el, amelyeket nem volna szabad, és nem tudok rájönni, hogy mi lehet a baj. Talán szednem kellene valami gyógyszert rá...
Sok minden el volt tervezve a hétvégére, amely a kezdetek ellenére pozitívnak mondható. Kezdődött ugyanis, hogy bankkártya híján nem tudok buszjegyet rendelni a neten, így kénytelen vagyok ilyen alkalmakkor Kerem segítségét kérni. De ő most olyan elfoglalt volt, hogy négy nap alatt sem sikerült 4 percet szakítania, hogy megrendelje nekem. A többit hagyjuk, nem akarok sarakat dobálni, a lényeg, hogy amikor lett volna idő... péntek éjszaka, meg behalt az oldal, ahonnan lehet...
Semmit nem aludtam este, reggel kelhettem fel, és még mindig nem tudtam, hogy megyek-e. Nyomtam egy rohanást a kinti buszhoz, aztán megvettem a jegyet az irodában. Cirka 3000ftot húztak rá, később mit kaptam erre a telefonban? Never mind, Andrea! ^^ az én pénzem, ne érdekeljen, mi?
Volt egy listánk, hogy mit csinálunk meg.
Lecsekkolni a lodge-t. pipa
Fish and chips evés. kimaradt
Varázspálcás képek a Hamleysben. pipa
Disney bolt lecsekkolása. pipa Lábjegyzet: A disney bolt nekem óriási csalódás volt, két emelet, lent néhány plüssfigura és hasonlók, fent pedig disneys babacuccok...Pedig hogy reménykedtem benne, hogy hasonló lesz, mint a Hamleys. 5 emelet csupa játék. Állati.
4es fotó készítése abban a fotófülkében. kimaradt
Lilywhites, a sportbolt lecsekkolása. pipa Lábjegyzet: vettem egy pulcsit, egy tasit, meg egy felsőt még... -.-"
Kacsák és mókusok etetése a parkban. pipa
És még folytathatnám. Jó volt, az egyik legjobb hétvége, hála Nikinek.

Még mindig szeretnék felülni a London Eye-ra és elmenni a Madam Tussaud'sba, remélem az is bejön egyszer.

Megnéztük a várost kivilágítva, na az volt még szép. Aztán hazamentünk, szerintem már mindketten igen fáradtak voltunk, a filmnézés megint nem jött össze, de asszem kárpótolva voltunk. Hétfőn reggel jöttem el, mert kiérdemeltem, hogy maradhassak. Nehezen indult a hétfő, de aztán volt egy jó kis futásom a vonathoz, mert most másik vágányról ment, aztán volt még egy futásom a buszomhoz, mert kicsit rosszul kalkuláltam a távolságot, de jó hír. Találtam egy rövidebb utat a vonatállomásra/ról. Mindegy ültem egy órát Canterburyben a buszvégállomáson, míg jött az enyém, egyre haza is értem, kettőkor kezdhettem is melózni.juppííí

Mindegy, megérte.

Vajon létezik...?

Az Alkimista elolvasása óta sokat töprengek az élet dolgain, próbálok nyitottabb szemekkel járni. Nem hiszek igazán ezekben a jeles dolgokban, de gondolkodásra ösztönzött, főleg egy múltbeli levél óta. Tudom, sosem jelent jót, ha egy nő gondolkodik, hajlamos túlgondolkodni, variálni a dolgokat. De most, vagyis nem most, pár napja olvastam egy bejegyzést. Újabb eljegyzés, idén már a sokadik. Örülök neki, félreértés ne essék, innen is sok boldogságot kívánok Csigának! *-*
Inkább azon kezdtem el gondolkodni, hogy vajon valóban mindenki számára van-e Valaki? Vagy ez csak amolyan hitegetés, hogy senki se keseredjen el. De kell mindenkinek egy ilyen ábrándkép? Elvégre nem egy ember hal meg úgy, hogy nem találta meg az ő másik felét. Az ilyenekkel mi van?
Persze Az alkimistában erre is voltak válaszok, jól felépített könyv, de talán a szerelem meglelése nem a "Személyes Történet" része. Persze, ha körülnézek, megnyugodhatnék, hiszen nem vagyok lemaradva senkitől, de valahogy beleült az a bizonyos bogár a fülembe. Elbizonytalanodtam.
Igen, távol vagyok az otthontól, de hányszor láttunk már olyat, hogy a főhősnő külföldön lelt Rá, de nem is kell a filmekre gondolni, hiszen én is egy olyan családdal élek, akik különböző nemzetiségűek. Tény, nem várhatjuk, hogy minden az ölünkbe hulljon, de mégis mennyit kell utazni ezért? És vajon mi a fontosabb? A szerelem megtalálása, vagy az álmaink élése? Az ember gyarló lény, vágyai kielégíthetetlenek, mindig vágyakozik, hiába váltja valóra az álmait, újakat keres magának. Azt hittem, az én legnagyobb álmom épp valóra válik, de azóta már újak jöttek elő, vagy lehet nem is újak, csak eddig volt más, amire összpontosítottam.
Mi van, ha a nagy megvalósításban már lemaradtam a vonatomról...?

Zavar a karmámban.

Nem tudom mi támadott meg az elmúlt két napban, de kegyetlenül sok a negatívum tegnap óta. Először is kezdve ott, hogy hétfőn fél hétkor már fent voltam, pedig be volt állítva a vekkerem 8:10re. Nem tudtam már visszaaludni.
A srácok meglepő mód időben lejöttek, de aztán ment a szenvedés a reggelivel. Nem tudták eldönteni mit kérnek, aztán azt sem, hogy milyen müzlit. Hurrá, de meglepő módon így sem voltunk késésben.
Hazaértem, gondoltam csinálok egy kis reggelit, de én sem tudtam mit ennék. Végül a fokhagymás kenyér és a tonhal mellett döntöttem. Gondoltam megeszem a szobámban. Az Isten sem akarta, hogy én megegyem azt a kaját, mert az egyik lépcsőfordulóban kifordult a kezemből a tányér reflexből utána akartam nyúlni, így kilöttyintettem a kakaót is. Jee. Egy kis reggeli helyetti szőnyeg súrolás és kaja kidobás... végül is, nem is hiányzott az nekem. Épp a gatyám meg a többi szennyesem gyömöszköltem a mosógépbe, amikor megcsörrent a telefon. Leértem, felvettem, de tudta a franc, hogy a töltőről levéve egyből megnyitja a vonalat, szal megnyomtam a felvevő gombot, semmi. Fasza.
Pár perc múlva csörög a teló, hogy húzzak már be legyek oly bűbáj a suliba, mert a kiscsaj hányt, és vigyem haza. Zsír. Köbö egy órám sem volt magamra. Na akkor tévét be, nézzünk mesét. Nem gáz, szeretem a meséket, de lett volna dolgom, így miután Kerem kétszer felhívott, hogy mizu, elmentem zuhanyozni. Nem szokásom a hosszú zuhany, épp mikor kiléptem alóla, megint csörgött a telefon. Törölközőben ugráltam le a lépcsőn, hogy helyzetjelentést adjak. Minden rendben.
Az lett ígérve, hogy Greta hazajön, de sehun kifli még negyed háromkor. Pár perc múlva telefonál, hogy jön hazafelé, megpróbálja felvenni Tarikot, majd csörög. Mivel nem csörgött, felöltöztünk és irány a suli. Alig értünk ki az utcára, Lara rosszul lett, és ott a járdán kezdett hányni. Irány vissza a ház. Miután könnyített magán, újra megpróbáltunk eljutni a suliba. Tarik meg a tanárok már ott vártak ránk... jól elkéstünk. Az út haza szerencsére nem tartogatott semmit.
Greta pont akkor érkezett meg, mikor mi. A nagy ijedtségre való tekintettel elment bevásárolni, épp csak azt nem vett, amit kellett volna: rendes kaját.
Csináltam sós krumplit Larának, mert nekem anya azt tanította, hogy azt kell rá enni. De meg lettem kérve, hogy csináljak belőle pürét, mert az finomabb. Mellékes, hogy a kislány nem ehette volna. Hát megrántottam a vállam. Az utóbbi időben ez megy. Sok mindent nem értek, de nem is akarom őket megérteni, ők úgy csinálják, én meg jól csinálnám, de nem én vagyok itthon, szóval rájuk hagyom.
Kedd. Hát már megint előbb keltem, de megpróbáltam visszaaludni. Ment is, erre 8kor kopognak az ajtómon. Keljek mert suli van. Kedvesen felkeltettek, hogy megint átmenjünk a hajcihőn a kajával aztán Tarikot elvigyem suliba. Gondoltam Gretának mennie kell melóba hamarosan, ezért kell nekem vigyáznom egész délelőtt Larára. Lófaszt. Egész nap itthon volt.
Egy dolog miatt nem bánom, hogy törlesztek az adósságomból. Három nappal kevesebbel tartozom. De akarom vissza a délelőttjeimet...

Hétvége.

Azt hiszem, mondhatom, hogy ismét rosszul vizsgáztam. Lett volna időm írni, de nem tettem. Ezt egy olyan reggeli kávé melletti, az élet nagy dolgairól elmélkedős feltámadásnak szántam, de nem igazán bízom benne, hogy sikerülni fog. Na mindegy. A dizájn egyelőre így marad, de majd keresek valakit, aki tud segíteni ebben.
Az elmúlóban levő két napom egészen jól telt. Pénteken egész nap szakadt az eső, és ahogy várható volt, szombaton verőfényes napsütés volt. Persze viharos széllel, de ez itt már jónak számít. Csábított is az idő rendesen egy kis pénzköltésre, de magamra kellett parancsoljak, hogy nem mehetek sehova.
Bizony, a múltkori eldobott 50font után, most kicsit szüneteltetni kell a költekezést. Várom anyut, le kell foglalni a szállást, meg a buszt sem ártana már.
Rég nem éreztem így, sőt talán így még sohasem éreztem. A saját magam által megkeresett pénzből fogok elvinni Londonba. Ez olyan jó érzés, hiszen évek óta, még csak ajándékot sem tudtam neki venni. Bár a születésnapja pont a hazautazásakor lesz, azért én ezt az utat szülinapi ajándéknak szánom.
A hétvégén volt X-factor is, végigizgultam, de a 4 nagy kedvencem Matt, Katie, Mary és Storm is bejutottak a legjobb 12be. Kíváncsi vagyok már nagyon.
Egyébként csönd és kicsi unalom volt, de már kezdődik is az új hét. Még 70 font kerül majd a zsebbe Ka-ching... lehet menni elkölteni. Egy hét múlva megint csutkára le leszek égve xD De nem baj, venni kell esőkabátot, valami cipőt, és esernyőt, mert itt vagyok Európa legcsapadékosabb országában, és nincs ernyőm -.-

Próba...

Mai nap kedvem támadt, majd meglátjuk meddig tart ki, de sok idő kimaradt, mert lusta vagyok a blogíráshoz.
Most sokadszor is megpróbálom. Talán kitartok ez alkalommal, amíg van írnivalóm, addig esélyes a dolog.
Az kimaradt hónapokat, pedig megpróbálom visszaidézni. És tartalommal megtöltetni a blogot, bár senki nem olvassa, engem valahol megnyugtat. Remélem.

Mosoly :)

A napom pocsékul indult. Még éjfélkor sem tudtam aludni, szomorú voltam és, sírtam is. Az oka egyszerű, a hülye exem. Egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy még mindig az én cseszegtetésemmel van elfoglalva.
Reggel is inkább felriadtam, mint ébredtem. Nem álmodtam rosszat, csak azt hittem elfelejtettem beállítani a vekkert és elaludtam. Erre ugyan nincs esély. Greta akkor is felkeltene. Mivel nem akartam forgolódni, kikászálódtam az ágyamból, felkeltem és felöltöztem. Már másképp gondolkodtam az éjszaka történtekről. Már nem érdekelt, hogy az a gyökér mit vágott a fejemhez.
Lementem, és milyen jól tettem, Gretának előbb kellett bemennie, mint minden csütörtökön, lehet a tudatalattim dolgozott. Egyedül készítettem össze a gyerekeket, és minden tökéletesen zajlott. 5perc rengeteget számít, és csak ennyivel jöttek le hamarabb, mint mikor az anyjuk is itthon van. Én nem engedem, hogy üljenek kukán és bámulják a tévét, ahelyett, hogy öltöznének. Ha fent az egyenruha, lehet tévézni, természetesen miközben a reggeli is fogy. Meglepetésemre már háromnegyedre készen voltunk, így még engedélyeztem a srácoknak, hogy nézzék a tévét. Elég laza még ilyenkor a helyzet, tanultak, kész voltak az előttük álló napra, így nem a görcsölés megy. Mikor vége lett a sorozatuknak, sem kellett sietnünk, szépen nyugis tempóban mentünk az iskolába, bár a megszokás miatt rájuk jött a futhatnék. Nem ellenkeztem.
55re értünk a suliba, ilyen nem volt, amióta én viszem őket, de ez nem az én hibám, mint a mellékelt ábra mutatja, pedig most is eljátszották, hogy még fogat mosok, még ez meg az. Csinálhatták, volt időnk rá.
Bementem az orvoshoz, elhoztam Tarik gyógyszer receptjét, majd haza, be az ágyba és ejtőzés. Álmos voltam, de nem jött álom a szememre. Fészbúkoltam és elfoglaltam magam. Kaját csináltam, egy kávét és irány a zuhany. Sajna az a hat óra, ami ilyenkor a rendelkezésemre áll, hamar eltelik. Ma is így volt.
Ez a nap rengeteg dologban különbözött a többitől. Tariknak "multi skills" clubja volt, ilyen iskola utána játszókör, ahol a képességeiket fejlesztik. Ráfér. Greta ma tartotta a "hosszús" napját, mert valami céges bulijuk volt, vagy mi, így péntek helyett ma kellett este is vigyáznom a gyerekekre. Amíg Tarik egy órával többet volt suliban, le kellett foglalnom Larát, így hát kivittük a dögöt sétálni. Nem, még mindig nem szeretem a kutyát. Utálom, hogy hullik a szőre, hogy nem lehet megfürdetni, és bűzlik, mint a franc. De Greta megkért...
Ma a szokásos fürdés helyett, a zuhanykabint kellett használniuk, mert tegnap eláztatták a fürdőt, amitől egy emelettel lejjebb elázott a plafon is. Lara nem szerette eddig a zuhanyt, félt tőle, ehhez képest állatira élvezte ma. Sőt azt mondta, hogy most már szereti. Érthető, egyedül lehet, bohóckodhat.
Amíg ő zuhizott, mi Tarikkal gyilkoltuk egymást. Strapabíró egy kölyök, jól meggyomroztam, de élvezte. Szeret velem verekedni.
Ezután megnéztük a Kishableány 2-t. Jó volt, jókat nevettem, csokiztunk, aztán még maradt idő a játékra. Ekkor derült ki, hogy van még adósságuk a leckével, és mikor Greta azt mondta, hogy későn jön, azt ő valóban úgyis gondolta.
Mivel az olvasással elhúzódott az idő, negyed tízkor tudtam csak ágyba parancsolni a gyerkőcöket. Utána is még néhányszor rájuk kellett szólni. Mivel nem hagyhattam őket magukra, lementem rendet rakni a konyhában meg a nappaliban. Találtam egy papírt és írtam néhány sort az olvasásról Gretának. Megmondom őszintén iszonyat gáznak éreztem, mintha jelentést tennék. Bennem volt, hogy összegyűröm és kidobom, de nem tettem végül. Szépen bepakoltam a táskájukba a cuccaikat, kikészítettem a holnapi suliruhákat, a papírt pedig a táskákra tettem. fél 11 körül jött haza Greta, én meg spuriztam lefelé, hogy még utolsóra eltüntessem a lapot. Nem jött be. Mire leértem már a kezében volt. Rám nézett és állatira mosolygott. De nem kiröhögött, hanem nagyon hálás volt érte. Mivel nem kért meg rá, hogy tanuljak a srácokkal, mégis megtette. A nyakamba borult, én ezen csöppet meglepődtem, de iszonyat jól esett. Még egy órát dumáltunk, meséltem az egész napról, aztán feljöttem. Most jó a kedvem, nyugodt vagyok és elégedett.

Örülök, hogy szeretnek.

Vár a ködös Albion

Valamikor, talán január környékén begépeltem egy horoszkópot, amelyet valamelyik lapban találtam, s a 2010-es évemet jósolta meg. Akkor még hitetlenül álltam a külföldi út ígéretéhez, de most már elhihetem. Sosem hittem a jövendölésekben, hiszen az ember saját sorsának kovácsa, és a jövő mindig képlékeny, még akkor is, ha biztosnak tűnik.
Itt ülök a bőröndöm mellett, a vadiúj laptopommal, felsőimmel, fényképezőmmel és egyebekkel, amelyeket be kellene gyömöszölnöm. A bőröndöm még belül üres, a ruháim nagy része még a szekrényben. Pedig akarok menni, és tudom, hogy fogok is.
Mac itt van velem, de nem segít. Nem segít csomagolni, és valahogy abban sem, hogy mind jobban várjam az utat. Izgulok, félek, mert nem tudom mi lesz.
Képek vannak a fejemben, rosszak és jók is egyaránt.
Hát reggel elmegyek.

Ki lettem dobva

Nekem a hétvége már valamikor csütörtök délután elkezdődött. Aznap játszottunk a Nyíradony ellen. Erre a részre nem szeretnék nagyon kitérni. Csúfos volt és nagyon fájdalmas.
De a lényeg nem is itt van, hanem ez után, édesanyám felvetette, hogy mi lenne, ha elhúznék otthonról. Első értetlen pillantásaim okán aztán pontosított egy keveset, hogy csak a hétvégére. Szóval felvetette, hogy L-lel megint becuccolhatnék a lakásukba. Hát hová fajulunk már, hogy anyám csöppet sem tapintatosan arra kér, hogy ne legyek otthon.
Persze mielőtt nagyon sajnálva lennék, azért nem árt tisztázni, hogy mindez azért volt, mert takarítani akart, én meg, szerinte zavarom. Nem tudom, biztos a zárt ajtó frusztrálja, vagy valamit sunnyog, csak nem akarja elmondani. xD
Végül is a dolog mint általában, megint faszásan sült el. Felszerelkeztünk a hétvége kellékeivel, egy halom DVD, egy rakás kaja és nasi, pénz, ha mcdönciznénk, és váltásruha.

Imádom ♥

Dilemma

Fura érzések kavarognak bennem. Igyekszem, de láthatóan nem eléggé. Próbálok a kedvében járni, csinálok reggelit, meleget nem szendvicset. Főzök teát, és megteszek, amit csak tudok. Miért ne tenném? Nagyon kedvelem. Mégis mindig ott érzem a falat, hogy nem elég mindez neki. Tudom jól, hogy nem tudok a végtelenségig ébren maradni esténként, tudom jól, hogy nem egy hodályban élek, amelyben teljes kényelemben lehetünk. Azt is tudom, hogy sosem működik minden zökkenő mentesen. De reméltem, ha velem van, akkor nem más társasága után áhítozik. Hát... tévedtem.
Nem tehetek róla, nekem szükségem van a társaságára, mert utálok egyedül lenni és már az is feldob, ha csak itt van velem. Persze én vagyok az, aki túlreagálja a dolgokat, de én ilyen vagyok. Irigy vagyok és féltékeny, és érzékenyen érint, ha nem velem törődnek, akik fontosak nekem.

Lehet velem van a baj.

Talán nem helyes, ahogyan viselkedem. De fáj és néha már nem tudom leplezni.

Helyzet most

Az elmúlt napokban igen ingadozó volt a kedélyállapotom, és leginkább negatív, mint pozitív. Ez mondjuk érthető, tekintve hogy elég kevés dologgal foglalkozom.
Megőrjített már, hogy nem mehetek edzésre. Akartam, de a doki azt mondta pihenjek. Azonban nekem már lelkiismeret furdalásom volt, mert azon kívül, hogy a duzzanat nem ment le a térdemről és ha ott megnyomódott, akkor fájt, azon kívül semmi bajom. Tudok mozogni, a kezeimmel minden oké, tény nem eshetnék rá, ami a kézilabdában elég nehéz.
Tegnap el is mentem a hosszú kihagyás után edzésre. Tartottam tőle hogyan fogadnak a többiek, bár tudom nem mindig gondolják komolyan a piszkálódást, azért nem szimulálásról van szó. Az edzés a fiúkkal együtt volt, amiket szeretek, mert Józsi jó edzéseket tart. De már az első 15percben, a bemelegítés alatt tropára mentek a combizmaim. Történt ugyanis, hogy néhány kör futás, 2-2 kör térdemelés és sarokemelést, két kör indiánszökdelést követően jött az, hogy guggolásból kellett előrefelé ugrani. Hát én és még néhányan teljesen leguggoltunk és úgyis érkeztünk, aminek következtében aztán kiment minden erő a lábunkból. Jómagam úgy éreztem, hogy bármelyik pillanatban összecsuklik a lábam. Mint említettem egy úgy negyedórával edzés kezdése után történt. Na most az edzésünk másfél órás... rengeteg sprint és lábmunka feladat volt. Hát... úgy ahogy túl is éltem.
A gond ott kezdődött, hogy ma a csapatom rendezett egy kisebb felkészülési tornát. Két vendég csapatunk volt. Reggel 9.20kor. Hát az én lábaim mindössze 9-10 órát pihentek, ami még alvásból is kevés, nem csak izompihentetésből. Hát eljött a meccs. Már a bemelegítésnél éreztem, hogy egyszerűen képtelen leszek egy épkézláb mozdulatot összehozni. Mégis pályára kerültem. Nem ment az elején olyan rosszul. Lőttem két gólt, de védekezésben nem működött velem együtt a lábam. Hagyjuk is.
Igazából az esett rosszul, hogy a társaim minden bajom ismeretében is elég csúnyán nekem estek, az edző is állandóan cseszegtetett. Nem tehetek róla, első edzés, 12 óra múlva az első meccsem.
Én megtettem, amit tudtam, meg is lett az eredménye. Egy szép esést követően, mellyel éppen a térdemen landoltam, ismét bedagadt a térdem, és eléggé fáj is. Az erem is a sokszorosára duzzadt egy ponton. Persze, a doki megmondta, és én is tudom, hogy egy ilyen sérülésnek 6-8 hét kell.. de nem bírtam már itthon.
Most itthon szenvedek, de legalább holnap pihenhetek. Fáj mindenem.

Weekend

Ismét egy szupi hétvége! ^^
Sajnáltam ugyan, hogy nem tudok a csapattal tartani a berettyói tornára, de a térdem még mindig rohadtul fáj. :( Azért az élet nem állt meg, péntek estére megint összecuccoltunk L-lel, amit én már iszonyatosan vártam. Sajna az új filmek nem gyűlnek olyan tempóban, hogy minden filmnézésre újakat szerváljunk össze. Na meg szeretünk válogatni, a hangulat sem mindegy.
Végül aztán néztünk Sikolyt, meeeg Abigélt, meg meccseket, meeeeg volt mindkettőnknek egy-egy baklövése neki a Borattal nekem az Agyő nagyővel. De túléltük. És az Édesek és mostohák is tök jó volt. Ezredjére is megunhatatlan.
Tök jó volt a reggeli Rex felügyelő nézés is meeeg biztos néztünk még valamit csak mivel újabban elég rövid az eszem arra már nem emlékszem -.-"
Szombaton még leléptem kicsit a nagyiékhoz papikám szülinapját megünnepelni, s bár én megfogadtam, hogy nem zabálok be, mint ahogyan szoktam, nem tudtam megtartani, mert még így is, hogy csak csipegettem, teleszedtem magam. Enyhén pukkadozva vittek anyáék vissza L-hez, ahol aztán ebédet főztünk. Sült csirkét meg zöldséges rizst. Fini volt, aztán még jól be is sütiztünk. Azóta persze rájöttem, hogyan kellett volna a csirkét, és majd legközelebb hagyok ki egy kis fűszert, hogy a tetejére kenjem. De életem első sültcsirkéjét nem csösztem el.
Az egész hétvégét végigzabáltuk, no meg "verekedtük", amit persze sosem én kezdtem...
Sajnáltam, hogy haza kell cuccolni, annál is inkább, mert elég nehéz volt a tatyóm..

"Jobb a séta egy baráttal a sötétben, mint egyedül a fényben"

És nem csak a sötétben jó sétálni. :)
Annyiból várom, hogy jobb idő legyen, mert akkor mehetünk éjszaka kerózni, akár a klinikához, sőt akárhova *_* természetesen éjszaka...
Azért hiányozni fognak nyáron azok a hajnal egy órai séták a főtéren :)

"Dear friend, I'm here for you
I know that you don't talk too much
But we can share this day anew"

My days

Mostanság elég szürkének érzem a napjaimat. Megkezdődtek ugyan az edzések, de ezek is csak heti három napot vesznek el. Egyre bizonytalanabb vagyok az angol tanfolyammal kapcsolatosan is. Több helyről hallottam már, hogy butaság bele vágnom, s már én is egyre inkább úgy érzem, hogy nekik van igazuk.
Asszem, ha nem lenne L már nem is nagyon tartana itt semmi. A kézi jó, imádom a csajokat, a srácokkal is jól elhülyülünk, ha úgy adódik, szeretem azokat az edzéseket, amiket Józsi tart. Egyébként is bírom az öreget, mókás, hogy csak azóta ismerem igazán, hogy nekünk is edzést tart, pedig apa ismerőse már évek óta. Nem mellesleg kapom a negatív energiákat a tesómtól, az anyámtól és még valakitől, akire nem haragszom ezért, mert oka van rá.
Annyi örömöm van, hogy L néha átjön és Rém rendest nézünk, vagy más filmeket. Remélem hamarosan sort kerítünk arra, hogy néhány napot nem kell itthon lennem, mert egyre kevésbé szeretek itthon lógni. Bár... az, hogy kétnaponta edzésem van, nehezít a helyzetünkön.

Helyzet

Tudom már ősidők óta nem írtam, de ma úgy döntöttem adok még egy esélyt ennek a blogdolognak. Nem vagyok olyan, aki könnyen beszél az érzéseiről. Legalábbis állatira nehezemre esik kimondani mi fáj. Kimutatni kimutatom, mert az ilyesmit nehéz elrejteni. Én pedig nem vagyok akkora színész, hogy a testem ne beszéljen helyettem. Az utóbbi időben a jó és rossz napok olykor naponta váltják egymást. Nem tudom mi lehet a baj körülöttem, de képes vagyok igazán jó napokat megélni, hogy aztán másnap egy mélyrepüléssel az egészet semmissé tegyem.

Jelentem ismét túl vagyok egy féléven. Kicsit hülyén jött ki ez a fele, amikor suliba mentem volna, lesérültem, ennek meg is ittam a levét, de visszacsinálni már nem tudom. A mumustárgyakból négyeseket és ötösöket szereztem, tanultam is idén becsülettel.
Elsején kezdődik az alapozás, amitől csak azért tartok, mert a fiúkkal fogunk megint edzeni. De hát ettől jobb lesz nekünk, és ezt a másfél hónapot csak átvészeljük haláleset nélkül. Eddig is túléltem minden nehéz edzést, ezek sem fognak ki rajtam.

Valóban tudom, mily gonosz, mit tenni szándékozom, de erősebb bármely megbánásnál a haragom. A harag, amely a halandókra a legtöbb gonoszt szabadítja.
Euripidész